Sport MTI 2012. május. 17. 09:39

Szijjártó nem húzza már vissza a csapatot

A bajnokság második felére összeért a csapat, az amatőrök a korábbi válogatott profikkal - többek között ebben látja az okát Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője annak, hogy futsalcsapatuk, a Dunakeszi Kinizsi ezüstérmes lett az NB II Keleti csoportjában, s osztályozót vívhat az élvonalba jutásért.

A főleg a Miniszterelnökség munkatársaiból álló együttes olyan korábbi kiváló nagypályás labdarúgókkal egészül ki, mint Horváth Ferenc, Lőw Zsolt és Tóth Iván. Szijjártó az m1 Ma reggel című műsorában csütörtökön elmondta, amíg a szezon elején külön volt az amatőrök és a profik sora, addig a szezon hajrájában már egyszerre pályán lehetett profi és amatőr. Amint fogalmazott: "mi amatőrök, talán már nem jelentünk számukra akkora visszahúzó erőt". Szerinte ez a csapat edzőjének, Fehér Zsoltnak az egyik legnagyobb érdeme.

Szijjártó azt is elárulta, hogy a bajnokság elején fogadott Horváth Ferenccel, hogy nem fog tíz gólnál többet szerezni a bajnokságban, de végül 12-ig jutott, így egy spagettivel tartozik a 32-szeres válogatott támadónak, aki 55 találattal zárta a sorozatot. Horváth szintén azt emelte ki, hogy jól működő csapat a Kinizsi. Az edzéseken a pályán nem foglalkoznak azzal, hogy ki kicsoda, keményebb ütközések is előfordulhatnak, de ez a feltétele annak, hogy egységessé váljon a gárda, s mindenki fejlődjön.

MTI / Földi Imre

Azt egyelőre még nem tudni, hogy ki ellen játszik osztályozót az együttes, de Horváth szavai szerint minden csapat ellen győzni szeretnének, így nem lesz ez másként az élvonalért sorra kerülő párharcban sem.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.