New Orleans rendezi a 2014-es All Star-gálát
New Orleans rendezheti meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2014-es All Star-hétvégéjét.
A liga egyik csúcseseményének hat éven belül másodjára adhat majd otthont a város, mely David Stern, az NBA első embere szerint a legjobb helyszín a gálára.
A minden évben az alapszakasz felénél, februárban sorra kerülő háromnapos fesztiválon pénteken az első és másodévesek meccsét, szombaton a különböző ügyességi versenyeket rendezik meg, míg vasárnap játsszák a Kelet és Nyugat válogatottjainak összecsapását.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.