Módos Péter birkózó ezüstérmes
Péter ezüstérmet szerzett szombaton a kötöttfogásúak 55 kg-os kategóriájában, a belgrádi birkózó Európa-bajnokságon.
A magyar csapat tájékoztatása szerint a 24 éves versenyző a fináléban óriási csatát vívott az azeri Roman Amojannal. Az első két menet után döntetlen volt az állás, a harmadik végén pedig hiába védekezte ki Módos térdelőhelyzetből riválisa akcióját, a mérkőzésvezető megintette őt, így az azeri örülhetett.
A már biztosan londoni olimpiai résztvevő Módos a magyar küldöttség negyedik dobogós helyezését szerezte meg Belgrádban, miután csütörtökön a szabadfogású Ligeti Dániel (120 kg) második, Hatos Gábor (74 kg) pedig harmadik lett, míg kedden a szintén szabadfogású Wöller Gergő (66 kg) bronzérmet nyert.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.