A Komárom-Esztergom megyei Ete készülő labdarúgó stadionja kapja meg a Puskás Stadion eredményjelzőjét, óráját és a díszpáholy egy részét.
Rohonczi László (Fidesz) polgármester elmondta, a Budapesti Olimpiai Központ vezetőjével megállapodtak, hogy Puskás Ferenc Stadion elbontásánál a használható anyagokat átadják a hatszáz lelket számláló településnek.
Az önkormányzat cserébe vállalta, hogy tavasszal megépíti a Puskás Stadion tízméteres makettjét. Terveik szerint pályázatot nyújtanak be, hogy a világ tíz leghíresebb arénájának kicsinyített mását is elkészíthessék az új futballpálya közvetlen közelében - tette hozzá a polgármester.
A kormány november 2-án fogadta el a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót: egy 40 ezer férőhelyes - igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető - sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból. A jelenlegi létesítmény részeinek az elbontása körülbelül 5 milliárd forintba kerül, s az új stadion a 2011 végétől 2015-ig terjedő időszakban valósul meg.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.