Sport MTI 2011. szeptember. 20. 15:59

Már nem hondurasiak a magyar vízilabdások

Másfél hónappal a sanghaji világbajnokság után megkapták oklevelüket a nemzetközi szövetségtől (FINA) a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai, akik ezzel immár igazolhatják, hogy nem Honduras, hanem Magyarország színeiben vettek részt a vb-n - írta kedden a Kemény Dénes irányította nemzeti együttes hivatalos honlapja.

A kínai vb-n negyedik helyezést elért magyar válogatott tagjai olyan oklevelet kaptak a FINA-tól, amelyen tévedésből a Hondurasi Köztársaság állampolgáraiként tüntették fel őket, és gratuláltak teljesítményükhöz - tette közzé augusztus elején a vlv.hu.

MTI / Beliczay László

Az eset nagy felzúdulást keltett, Martin György, a honi szövetség elnöke a nemzetközi szövetség vezérkarának tiltakozó levelet írt, amelyre reagálva előbb a FINA főtitkára kért bocsánatot e-mailben, majd a FINA elnöke is megtette ugyanezt hivatalos levélben, megígérve, hogy a hibát a lehető leggyorsabban korrigálják, s a magyar vízilabdázók megkapják új oklevelüket. 

Most egy harmadik FINA-funkcionáriustól, Cornel Marculescu igazgatótól érkezett vastag boríték a magyar szövetség címére. A küldemény a javított oklevelek mellett az alábbi levelet tartalmazta: "Tisztelt Uram, csatolva találja a magyar férfi vízilabda-válogatott játékosainak új okleveleit. Még egyszer szeretnénk elnézést kérni a nem szándékos hibáért. Nagyon köszönjük a megértésüket."

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.