Sport hvg.hu 2011. szeptember. 15. 18:44

Megtalálták Orosz László holttestét

A soproni Károly-kilátó közelében találták meg Orosz László egykori kosárlabdázó holttestét - írja a nyugatmagyar.hu híroldal. A rendőrök kizárják a bűncselekményt.

Az élsportoló holttestére csütörtökön az éppen arra járó diákcsoport bukkant rá a soproni Károly-kilátótól úgy 800 méterre - közölte a nyugatmagyar.hu. Az elsődleges rendőrségi információk szerint Orosz Lászlót a ruházatában talált iratok alapján sikerült azonosítani. A lap úgy tudja, a sportoló önkezűleg vetett véget életének, igaz, némi készpénz, illetve a mobiltelefonja is nála volt. Eltűnése előtt levelet is írt, ám ebben semmi sem utalt a bűncselekményre, miként az öngyilkosságra sem.

hvg.hu

Orosz László teste a híroldal szerint a megtalálásakor szinte felismerhetetlen volt. A rendőrség az ügyben az idegenkezűséget kizárta – mondta Kocsis Tünde, a megyei rendőrfőkapitányság szóvivője. A hatósági boncolás feladata lesz kideríteni a haláleset pontos okát. Farkas Gábor alezredes a SportHíradó.hu-nak elmondta, hogy a volt válogatott kosaras eltűnése előtt levelet írt a feleségének. Egyelőre csak annyi tudható, hogy Orosz mobiltelefonját otthon hagyva felment a Lővérbe, ott leparkolt, autóját bezárta, s feltehetőleg sétálni ment az erdőbe.

Május 27-én érkezett bejelentés a soproni rendőrkapitányságra, hogy Orosz László ismeretlen helyen tartózkodik. A kosárlabdázó nemrég költözött Sopronba, s azt tervezte, hogy ide igazol. Akkor a rendőrség kutyával is kereste a sportolót, ám ez nem vezetett eredményre - idézte fel a korábbi eseményeket a híroldal.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.