A szervezőbizottság bejelentése szerint 7,6 millió eurós nyereséget hozott a Németországban múlt vasárnap befejeződött női labdarúgó-világbajnokság.
A teljes bevétel 50,6 millió euró körüli, ennek felét a 782 ezer eladott belépőjegy ára teszi ki. Theo Zwanziger, a német szövetség (DFB) elnöke pénteken azt mondta, a nyereség annak köszönhető, hogy a hazai csapat negyeddöntőbeli kiesése ellenére rengeteg néző volt kíváncsi az elődöntős összecsapásokra, a bronzmérkőzésre, illetve a fináléra.
A szervezőbizottság közlése szerint a haszonból mintegy ötmillió eurót a női futball támogatására fordítanak, egymilliót pedig a Német Olimpiai Bizottság, a fogyatékosok sportszövetsége és egy, a német sportolókat segítő alapítvány között osztanak szét. A fennmaradó összegből jutalmazzák a mérkőzések lebonyolításában közreműködőket.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.