Sport hvg.hu 2011. június. 24. 08:02

Nehéz lesz a Videotonhoz csábítani Crespót

A Blikk pénteki számában egy meg nem nevezett olasz újságírót idéz, aki szerint az argentin Hernán Crespo ezer szállal kötődik Parmához, és nem valószínű, hogy ezt feladná a magyar bajnokcsapatért.

Hernán Crespo (jobbra) gólöröme a Parma csapatában
AP

Csütörtökön megjelent hírek szerint Fernando Hidalgo, Hernán Crespo ügynöke már Székesfehérváron tárgyal a Videoton vezetőivel, ami akár napokon belül a játékos Magyarországra igazolását is jelentheti.

A pénteki Blikkben megszólaltatott olasz újságíró, a Gazzetta dello Sport munkatársa szerint azonban nem valószínű a klubváltás, bár azt ő is megerősítette, hogy az ügynök valóban a magyar bajnokcsapattal tárgyal.

„A székesfehérvári klub már felvette a kapcsolatot a csatár menedzserével, de meglepő lenne, ha tényleg megegyeznének. Úgy tudom, Crespo szóban már megállapodott a Parmával az egyéves hosszabbításról.”

A 35 éves játékos a tavalyi szezonban egymillió eurós fizetést kapott, de ezer szállal kötődik Parmához. Nemcsak azért, mert eddig összesen öt és fél szezont töltött a város csapatában, de a vezetők már felkérték arra, hogy játékoskarrierje után is maradjon a klub szakmai csapatában, arról nem is beszélve, hogy üzleti érdekeltségei is vannak a városban.

Ami biztos, hogy Crespo nem utasította el egyből a Videoton ajánlatát.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?