Három évre kizárták a Győri ETO-t a nemzetközi focikupákból
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken licencproblémák miatt három évre kizárta a Győri ETO FC labdarúgócsapatát az európai kupasorozatokból.
A magyar klub megerősítette a büntetés tényét, amely 50.000 eurós pénzbírságot is tartalmaz első fokon, de Klement Tibor ügyvezető szerint ők nem hibáztak, mert a magyar számviteli törvény alapján helyesen jártak el.
"Az UEFA licencbizottsága ez év elején a magyar szövetségben ellenőrizte a 2010/11-es idényben a nemzetközi kupákban indult négy magyar csapat licencét. A testület megállapítása szerint a 2009. december 31-el lejárt tartozási kötelezettségünknek nem tettünk eleget" - mondta Klement, aki hozzátette, nem is tartoztak, mert észt játékosuk, Ahjupera klubja a vételár maradékáról, 50.000 euróról nem bocsátott ki számlát, így nem is fizethettek.
A sportvezető kiemelte, a számla 2010. augusztus 16-án érkezett meg és akkor ki is egyenlítették. Az európai licencet a 2009-es mérleg alapján adták be 2010 márciusában, ebben pedig a magyar törvényi előírások alapján nem szerepelhetett ez a tétel.
"A magyar szövetséggel összhangban vagyunk az ügy megítélésében. Az UEFA és közöttünk egy jogértelmezési probléma van, ehhez képest kirívóan súlyosnak tartom a büntetését. Amikor megkapjuk a határozatot, természetesen fellebbezünk" - zárta szavait Klement.
Az UEFA a magyar szövetséget is megbüntette 100.000 euróra, mivel nem tartatta be a szervezet licencelőírásait, de az összeg felének befizetését két évre felfüggesztette. Az MLSZ az írásos ítélet kézhezvételéig nem kíván reagálni az üggyel kapcsolatban.
A fegyelmi bizottság - az UEFA honlapján közzétett - ítéletében nem részletezték a győriek vétségét, csak annyit írtak, hogy a csapat tavaly úgy játszott az Európa Liga selejtezőjének 1., 2., 3. és az utolsó, 4. fordulójában, hogy nem felelt meg mindenben az UEFA licenckövetelményeinek.
A győriek az elmúlt idényben nem kvalifikálták magukat egyik európai kupasorozatra sem, így jelenleg csak a pénzbüntetés sújtja az együttest, amelyet egy éve a szlovák Nitra, a kazah Atyrau és a francia Montpellier kiverése után a horvát Dinamo Zagreb búcsúztatott.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.