2011. május. 24. 10:46 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 24. 10:46 Sport

Kondás marad a DVSC edzője

Kondás Elemér marad a labdarúgó NB I legutóbbi szezonjában ötödik helyen végzett DVSC-TEVA vezetőedzője.

A klub az igazgatótanács hétfő esti ülését követően közölte az MTI-vel, hogy kétéves szerződést kötött a trénerrel. 

Kondás Elemér április 20-án, a Siófoktól elszenvedett hazai vereséget követően vette át az együttes irányítását, azt követően, hogy a cseh Zdenek Scasny a gyenge szerepelés miatt lemondott posztjáról. A korábban a klub második csapatát irányító szakembernek így az utolsó hét forduló jutott ebben az idényben, három győzelem mellett két döntetlen és egyetlen vereség fűződik a nevéhez. 

Kondás Elemér 1993 és 1995 között a Debrecen labdarúgója volt, a csapattal bronzérmet is nyert. Edzői pályafutását a klub junioralakulatánál kezdte, majd 2002 és 2004 között Szentes Lázár mellett pályaedzőként dolgozott az első keretnél. Szentes távozása után előbb a DVSC fiókcsapatát, az NB III-as Létavértest irányította, majd a 2008-ban a Loki második csapatát vezette a harmadik vonalból az NB II-be. A következő két évben a gárda a másodosztályban ezüstérmes lett a Ferencváros, majd a Szolnok mögött.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?