A Barcelonából akar erősíteni a Liverpool
Kenny Dalglish, a Liverpool FC trénere eddig már két nagy nevet igazolt az angol klubhoz, és már tervezi a harmadikat is.
2011. január végén a klublegenda Kenny Dalglish ült le a Liverpool FC kispadjára. Játékosként 1977 és 1990 között 515 mérkőzésen 172 gólt szerzett a Vörösök színeiben, ahol 1985 óta edző is volt. 1991-ben a kispadról is távozott, ahova húsz év után visszatért.
A szakember 2011 január 19-én kapott végleges kinevezést, és már az első napokon a klubhoz hozott két fiatal csatárt: Andy Carrollt a Newcastle Unitedtől és Luis Suárezt az Ajax Amsterdamtól. A két játékos árát nagyjából a Fernando Torresért kapott 50 millió font fedezte.
A 60 éves szakember már tervezi a harmadik erősítést is, mégpedig a Barcelonából: a klubhoz szeretné hozni a 25 éves holland Ibrahim Afellayt. A játékosa árát 10 millió euróban állapította meg a katalán klub (nagyjából 3 millióért vették a PSV Eindhoventől).
A hírek szerint ez az ár az angoloknak is elfogadható, így nyáron megtörténhet a klubcsere.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.