Az FTC-nél félmilliárdos a tartozás, de június közepéig rendeznék
Orosz Pál, az FTC labdarúgócsapatát működtető részvénytársaság vezérigazgatója szerint nagyon komoly adósságokkal küzdenek, de június 15-ig mindenkit kifizetnek.
A március 31-én kinevezett sportvezető a Nemzeti Sportnak elmondta, előzetesen arról tájékoztatták, hogy 200 millió forint adósságuk van, ám kiderült, hogy ez az összeg 500 millió forint, s az utóbbi időszakban nemcsak a játékosok, de a klub egyetlen más alkalmazottja, így a vezetőség sem kapja meg időben a fizetését. Orosz szerint idén csupán egyszer tudtak fizetést adni, ám akkor is csak félhavi járandóságot utaltak. Emellett a futballisták az MTK elleni győzelemért és a Debrecen elleni vasárnapi döntetlenért kapták meg a prémiumukat, a többivel még adósak nekik.
A vezérigazgató már tárgyalt a közműcégekkel a felhalmozott hátralék kifizetésének átütemezéséről, s – amint azt hozzátette – több lehetséges szponzorral kapcsolatban állnak, néhánnyal pedig már előrehaladott szakaszában tartanak a megbeszélések. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy kintlévőségei is vannak a klubnak, az adóhivataltól 500 millió forintra számítanak áfa-visszaigénylésből, ehhez azonban azt is hozzáfűzte, hogy a kifizetésre azért nem kerülhetett eddig sor, mert egy két évvel ezelőtti vizsgálat kapcsán még mindig nem tudták meghallgatni Berki Krisztián korábbi vezérigazgatót.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.