Mintegy 85 milliárd forintnyi értékben pénzügyi segítséget kért Japán futballszövetsége (JFA) a sportág nemzetközi szövetségétől (FIFA) azoknak a károknak az enyhítésére, amelyeket a március 11-i földrengés és az azt követő cunami okozott a távol-keleti országban.
Ogura Dzsundzsi, a JFA elnöke szombaton jelentette be, hogy a FIFA-hoz fordultak, s ő maga már beszélt Sepp Blatterrel, a világfutball első számú vezetőjével, valamint az ázsiai szövetséget irányító Mohamed bin Hammammal is az ügyben, hogy a természeti csapás következményeit enyhítendő a FIFA nyújtson anyagi támogatást az ország élvonalbeli labdarúgó-bajnokságának, a J-League-nek az újraindításához.
"Legalább 40 milliárd jenre van szükségünk ahhoz, hogy a stadionokban és edzőközpontokban esett károkat felszámolhassuk" - jelentette ki Ogura, hozzátéve, hogy ennél kisebb segítséget is szíves-örömest elfogadnak a FIFA-tól. A tervek szerint a földrengés óta először ezen a hétvégén játszanak bajnoki mérkőzéseket a japán első osztályban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.