Kondás Elemér lett a bajnoki címvédő Debreceni VSC labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
A 47 éves szakember - aki eddig a klub második csapatát irányította - a szombaton lemondott cseh Zdenek Scasnyt váltja a DVSC-TEVA kispadján. A tréner megbízása a szezon végéig szól.
Kondás Elemér tavaly, az együttes korábbi sikeredzőjével, Herczeg Andrással egy évfolyamon szerzett pro licences diplomát. A felnőtt csapatnál Szentes Lázár edzősködése alatt dolgozott.
Scasny decemberben érkezett a hajdúsági együtteshez, de irányításával a csapat a Monicomp Ligában mindössze egy győzelmet és három döntetlent ért el, ugyanakkor három vereséget szenvedett. A Ligakupában a döntőben kapott ki a Pakstól, a Magyar Kupától pedig a Kecskemét a nyolcaddöntőben búcsúztatta a gárdát.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.