A PSV Eindhoven csapatának helyzetét nehezíti, hogy vele ellentétben csütörtök esti ellenfele, a portugál Benfica már száz százalékosan az Európa Ligára tud koncentrálni.
Az SL Benfica csapatának már nem kell a hazai bajnokságra koncentrálni, mert a portugál ligát öt meccsel a vége előtt fölényesen megnyerte az FC Porto. „A Porto elleni meccs előtt már tudtuk, hogy ez a bajnokság elúszott, így csak a dicsőség miatt akartuk legyőzni őket. Csütörtökön új meccs, és az EL legjobb nyolc csapata közül már bárki nyerhet.”
A szakember szerint együttese olyan régen játszott már bármilyen döntőben, hogy az Európa Ligában most mindenképpen szeretnének eljutni odáig. „Ha megvan az elődöntő, már tisztábban látunk majd.” A hazai csapatba visszatér az uruguayi Maxi Pereira, így a védelem valóban stabilabb lehet a szokásosnál.
„Mindenestre ha újra kinyílunk, és ezzel magunkra húzzuk az ellenfelet, de nyerünk, akkor nem fog érdekelni – mondta Jorge Jesus, a Benfica trénere. – 1-0-ra persze jobb nyeri itthon, mint 2-1-re, de a legfontosabb most a győzelem - Hollandia egyik legjobb csapata ellen.”
„A portugálok már minden energiájukkal az Európa Ligára koncentrálhatnak, de mivel mi még versenyben vagyunk otthon, mindig csak a következő meccsel szabad foglalkoznunk" – mondta Fred Rutten, a PSV Eindhoven trénere.
„A Benfica az eddigi legerősebb ellenfél, akivel az idei sorozatban találkoztunk. Otthon sokat támadnak, és ezért néha el is felejtik a védekezést, amivel több lehetőséget adnak az ellenfeleknek. Nekik is, mint minden csapatnak, megvannak a gyengeségeik, mi pedig igyekszünk ezeket kihasználni.”
Rutten nem számíthat a sérült Ola Toivonenre, aki pedig a holland csapat egyik legmeghatározóbb embere. Így várhatóan nagyobb felelősség lesz Dzsudzsák Balázs vállán.
UEFA EURÓPA LIGA 2010/2011 |
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS: További csütörtöki EL-mérkőzések: FC Porto (portugál) - Szpartak Moszkva (orosz), 21:05 Villarreal CF (spanyol) - FC Twente (holland), 21:05 (DigiSport) Dinamo Kijev (ukrán) - Braga SC (portugál), 21:05 |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.