Sport hvg.hu 2011. március. 31. 11:17

A válogatott hibáiról is nyíltan beszél Détári és Bognár

A magyar futballisták keddi, Hollandia elleni eredménye bizonyította, hogy a csapat tud focizni, de számos hibát elkövetett és több posztra sem sikerült még megtalálni a megfelelő játékost - így nyilatkoztak a Nemzeti Sportnak azok a szakemberek, akiket a napilap a két Eb-selejtező mérkőzés értékelésére kértek fel.

A keddi összecsapásnak számos pozitívuma van, engem viszont bosszant, hogy a pénteki négy után ezúttal öt gólt kaptunk - értékelte a Nemzeti Sportnak Détári Lajos a hollandok elleni oda-visszavágó mérkőzéseket. A volt válogatott futballista azt emelte ki, hogy a jobb és baloldali védő posztján is rosszul áll a csapat, de a legjobb védekező középpályást sem sikerült még megtalálni. Továbbá, mondta Détári, olyan csatárok kellenek, akik saját csapatukban állandó játéklehetőséget kapnak, például az Ascoliban játszó Feczesin Róbert és a Bresciában játszó Vass Ádám. A szakember rámutatott: a csapat a sárga lapjait butaságokból kapta, nem kemény játék miatt.

Mindegy, hogy Fülöp Márton, vagy Király Gábor véd, mindkettőben benne van a hiba - mondta Bognár György, aki inkább a Liverpoolban légióskodó - egyébként az első csapatban még sosem szereplő - Gulácsi Péterrel próbálkozna, míg Détári elsősorban a Bolton Wanderersben tavaly debütáló Bogdán Ádámmal.

Verebes József szerint fontos, hogy a csapat tud bátran futballozni és változtattak pénteki hozzáállásukon. Ám - teszi hozzá - a széleken rendkívül sebezhető volt a csapat, Hollandia mindkét oldalon rendre mögénk került. Ezzel együtt nem szabad elfelejteni, hogy az ellenfélnél világklasszisok játszottak - mondta Verebes.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?