NEFMI: 1,8 milliárd forintot kapnak a futballakadémiák
A szakállamtitkárság szerint várhatóan 1,7-1,8 milliárd forintot kapnak az idei költségvetésből a labdarúgó-akadémiák.
"Az idei költségvetés 2,2 milliárd forintot különít el utánpótlásképzésre" - nyilatkozta hétfőn Füzi Ákos, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárságának főosztályvezető-helyettese a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. "A labdarúgó-akadémiák ebből 1,7-1,8 milliárd forintot kapnak, a fennmaradó összeghez az utánpótlás műhelyek juthatnak majd hozzá. Heteken belül döntés születhet a támogatás elosztásáról, illetve a jóváhagyott összegek átutalásáról is."
A tárca képviselője kijelentette: az MLSZ szakemberei és az adott szövetségek, akadémiák szakvezetői tudják a legpontosabban kidolgozni, hogy az állam által biztosított összeget milyen módon lehet hatékonyan felhasználni. A főosztályvezető-helyettes szerint példa nélküli, hogy egy kormányzat ennyi központi forrást különít el utánpótlásképzésre, és az összeget csak növeli majd az uniós jóváhagyást követően a sportbarát adócsomag is. Füzi Ákos elmondta, az akadémiai elitképzés mellett fontos a fiatal tehetségek felkutatása is, ezt az MLSZ utánpótlás programja segíti majd.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.