A MOL lesz a Szegeden augusztus 17. és 21. között sorra kerülő olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság névadó szponzora, a SEAT pedig a viadal hivatalos szállítója - jelentették be a hazai szövetség (MKKSZ) vezetői pénteki sajtótájékoztatójukon, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy 200 nap múlva kezdődik az év kiemelkedő magyarországi sporteseménye.
Baráth Etele, az MKKSZ elnöke azt mondta: a szervezés kapcsán minden a legnagyobb rendben halad, köszönhető ez annak is, hogy az állam a gazdasági nehézségek ellenére minden anyagi támogatást megadott a sikeres lebonyolításhoz. Az MTI kérdésére elárulta: a vb összköltségvetése 800 millió forint, ebből 300-at biztosít az állam.
A sajtótájékoztató előtt tartotta alakuló ülését az a társadalmi grémium, amely tanácsokkal segíti a szervezőbizottság munkáját. A testület tagja többek között Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, és Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyi tanácsadója.
"Mint aktív paralimpikon és volt olimpikon, számomra nagy öröm, hogy ezúttal parasportolók is részt vesznek majd a vb-n. Azt kívánom, hogy legyünk jó házigazdák, azt kivéve, hogy az aranyakból ne engedjünk át túl sokat a vendégeknek" - mondta Szekeres Pál. Vajda Attila, a szegediek olimpiai bajnoka duplán hazai környezetben versenyez majd a Maty-éren, de addig még rengeteg munka és edzőtábor vár rá.
"Decemberben sajnos volt egy súlyos tüdőgyulladásom, amely miatt három hetet ki kellett hagynom. - mondta az MTI-nek Peking egyetlen egyéni aranyérmese, aki Kovács Katalinnal, Szabó Gabriellával és Kozák Danutával képviselte a sportolókat a sajtótájékoztatón. - Most nagyon sok munkával próbálom behozni a kiesést, hamarosan Tatára megyek edzőtáborba, majd február végén egy négyhetes portugáliai felkészülés következik. Ahogy eddig is, Szegeden és jövőre Londonban is az 1000 méteres egyesre koncentrálok."
A csongrádi megyeszékhely legutóbb 2006-ban adott otthont kajak-kenu vb-nek, akkor a hazai csapat álomszerűen teljesített: 12 aranyat, 2 ezüstöt és 4 bronzot szerzett - ez minden idők legjobb magyar szereplése.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.