Szerb NBA-legenda jön a magyar All Star-kosárgálára
Vlade Divac, a szerbek legendás kosarasa is pályára lép a magyar All Star-gálán, amelyre február 19-én kerül sor a budapesti Sportmax-Hegyvidékben.
A szövetség szerdai tájékoztatása szerint az esemény főmérkőzésén - ahogy tavaly is - a magyar válogatott küzd meg az NB I legjobb légiósaival, akikre január 24. és február 13. között lehet szavazni a Hunbasket honlapon. A két alakulat 2010-es csatáját a "vendégek" nyerték 126-116-ra.
A 2005-ben visszavonult, 43 éves Divac saját alkalmi csapatában játszik majd az észak-amerikai profiligát (NBA) szintén megjárt Dávid Kornél vezette ötös ellen. A Szerb Olimpiai Bizottság 216 centis elnöke világ- és Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, olimpiai ezüstérmes, 16 idény alatt több mint ezer mérkőzésen szerepelt az NBA-ben, ahol egyszer az All Star-gálán is pályára lépett. Tavaly beválasztották a sportági Hírességek csarnokába, a Sacramento Kings pedig visszavonultatta 21-es mezét.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.