Hirtelen hatszoros bajnok lett Pelé
Több mint 30 év késéssel hatszoros brazil bajnok lett Pelé egy adminisztratív módosítás nyomán.
Visszavonulása után 33 évvel hatszoros brazil bajnoknak nyilvánították a háromszoros vb-győztes Pelét, miután a helyi futballszövetség (CBF) hivatalos szezonoknak minősítette az 1970 előtt rendezett sorozatokat. Az eddigi nyilvántartás szerint 1971-ben került sor az első brazil bajnokságra, de most a CBF bejelentette, hogy az 1959 és 1970 között lejátszott kupasorozatok és az úgynevezett Roberto Gomes Pedrosa tornák is teljes értékű idénynek számítanak.
A 70 éves Pelé utóbbiakon hat alkalommal diadalmaskodott a Santosszal, melynek 1956 és 1974 között volt a tagja, de 1971 után már nem nyert bajnoki címet. A szövetség szerdai döntése után a Santos - a Palmeirasszal holtversenyben - lett a legsikeresebb brazil egyesület, így ugyanis nyolc bajnoki diadalnál tart. Pelé Rio de Janeiróban, a CBF elnökétől, Ricardo Teixeirától vette át ünnepélyes keretek között a győzelmekért járó aranyérmeket.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.