Sport MTI 2010. augusztus. 09. 18:16

Kis Gergő: ma még csak bronzérmet szereztem

Kis Gergő harmadikként végzett a négyszáz méteres gyorúszás hétfői döntőjében, ezzel megszerezte a magyar csapat első érmét a haza rendezésú Európa-bajnokságon. A folytatásban még inkább bízik.

MTI

 

A magyar úszó a délelőtti előfutam után elégedetlen volt a teljesítményével (3:50.67), azzal azonban nem, hogy simán döntőbe jutott. A fináléban egészen az utolsó 50 méterig úgy tűnt, nem tud beleszólni az érmek sorsába, 150 méterig az utolsó helyen úszott, 300-nál hetedik volt, még az utolsó 50-re is csak hatodikként fordult, igaz, nem túl nagy hátránnyal.

Szokásos nagyszerű hajrájával aztán - 3:48.14 perces idővel - benyúlt harmadiknak, ezzel a magyar küldöttség első érmét szerezte. Az ajkai úszó eredménye azért is figyelemreméltó, mert erősebb száma a 800 m gyors, amelynek Európa-bajnoki címvédője. Ennek a döntőjét pénteken rendezik.

"Egyelőre csak bronzérmet szereztem, de remélem, még előrébb is végzek 800 m gyorson és 400 m vegyesen - nyilatkozta Kis Gergő a 400 méteres gyorsúszás döntője után. - Úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot, elfáradtam, de ez még nem az igazi fáradtság. A jövőben többet kell versenyeznem, hogy jobban ki tudjam magam hajtani. Nehéz a magyar szurkolók előtt kivonulni, mert ki kell szolgálni a közönséget, de remélem, ez most sikerült."
párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?