Ma este továbbjuthat a Loki a Bajnokok Ligájában
Ma este 20:00-kor újra pályára lép a Loki a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, és hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a Levadia Tallinn ellen. A vezetők győzelmet várnak.
"Nem kedvezett a csapatnak, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezője előtt kevés idő állt rendelkezésükre az eligazolt játékosok pótlására, ennek ellenére nem érezzük úgy, hogy a Levadia Tallinn előnyben lenne, mert az észt bajnokság már folyik" - mondta Herczeg András, a szerdai mérkőzésre készülő Debrecen klubmenedzsere.
A szakember kifejtette: hat futballista igazolt el nyáron, a pótlásukra érkezett próbajátékosokat pedig csak néhány edzőmeccsen és a Szuperkupa-találkozón tesztelhették. "Kevés idő állt tehát rendelkezésre, hogy megtaláljuk azt a formációt, amellyel sikeresen vehetjük a BL-selejtezőt, de erőnlétileg nem vagyunk hátrányban az észtekkel szemben" - fogalmazott Herczeg.
A klubmenedzser a szerda esti mérkőzésen jobb iramra számít, mint egy hete Észtországban, mivel nem a tűző napon kell játszaniuk. Az összeállításról egyelőre nem beszélt, de az biztos, hogy Laczkó és Simac nem játszhat, míg Bernáth szereplése a kedd esti edzésen dől el.
Mati Tamo, a Levadia Tallinn másodedzője is szólt a rekkenő hőségről, amellyel északi csapatként komolyan meg kell küzdeniük, szerinte emiatt az első meccsen (1-1) sem voltak százszázalékosak. Az esélyekről szólva elmondta: bár erős csapatnak tartják a DVSC-TEVA-t, lát esélyt a továbbjutásra, a selejtezők előtt is az volt a kitűzött céljuk, hogy minimum a 2. selejtezőkörön továbbjussanak.
A két csapat tavaly a sorozat egy körrel későbbi szakaszában, azaz a harmadik fordulóban találkozott egymással, akkor a hajdúsági alakulat mindkét találkozón Adamo Coulibaly találatával 1-0-ra győzött. Az a siker a Debrecennek azt jelentette, hogy mindenképpen kilép az európai porondra.
A szerdai mérkőzés viszont abból a szempontból talán még fontosabb, hogy amennyiben kiesne Herczeg András csapata, akkor befejezi európai kupaszereplését. Az a múlt pénteki sorsoláson eldőlt, hogy a párharc győztesére a svájci bajnok FC Basel vár a következő fordulóban. A múlt heti, észtországi összecsapáson hazai együttes az 59. percben szerzett vezetést, míg a Debrecen a 90. percben, Rezes góljával egyenlített.
"A tavalyi hazai meccs után az észt játékosok a B-közepet fényképezték, annyira megragadta őket a hangulat. Nincsenek hozzászokva. Remélem, hasonló élményben lesz részük szerdán is" - nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Dombi Tibor, az együttes legrutinosabb labdarúgója.
A találkozót a norvég Tom Harald Hagen vezeti majd, aki karrierje első Bajnokok Ligája-mérkőzésére készül.
BAJNOKOK LIGÁJA 2010/2011 |
MÁSODIK SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ: DEBRCENI VSC (magyar) - LEVADIA TALLINN, 20.00 Debrecen, Oláh Gábor utcai Stadion V.: Tom Harald Hagen (norvég) VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Az első, Tallinnban rendezett mérkőzés végeredménye 1-1-lett |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.