Tenisz Budapest Grand Prix - Szávay a döntőben
A címvédő Szávay Ágnes három játszmában, hatalmas csatában nyert szombaton a román Alexandra Dulgheru ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, GDF Suez Grand Prix elnevezésű, budapesti salakpályás női tenisztorna elődöntőjében.
A mérkőzés 2 óra 42 percig tartott az óriási hőségben a Római Teniszakadémián. Eredmény, egyes, elődöntő: Szávay (7.)-Dulgheru (román, 2.) 6:1, 5:7, 7:5
Az első szettet a legszebb napjaira emlékeztető pazar tenisszel nyerte meg – mindössze 32 perc alatt – a magyar játékos. Az alapvonalról, a hálónál és szinte minden helyzetben remekelt, riválisa – noha nagy küzdő – szinte szóhoz sem jutott. A folytatásban azután kidomborodtak a román játékos erényei: fokozatosan elhúzott és már 4:1-re vezetett, amikor a mintegy másfélezer hazai teniszbarát lelkes bíztatása mellett Szávay összeszedte megát és zsinórban négy gémet nyerve már a meccsért adogathatott.
Nem tudott azonban élni a lehetőséggel, Dulgheru viszont feltápászkodott és újabb egy óra múltán kiegyenlített. A mindent eldöntő utolsó játszmában fej fej mellett haladt a két játékos, aztán Szávay 5:5-nél elnyerte ellenfele adogatójátékát és ismét a meccsért szerválhatott. Három mérkőzéslabdához jutott és a harmadikat sikerült érvényesítenie.
„Már az első játszma végén éreztem, hogy nem lesz sima a meccs, hiszen ellenfelem az elején nagyon sokat hibázott, ami nem jellemző rá. Remélem a döntőig sikerül regenerálódnom és képes leszek hasonló játékra Schnyder vagy Ondraskova ellen” – mondta győzelme után Szávay. Tavaly a 22 éves hazai kedvenc a svájci Patty Schnydert győzte le a fináléban.
A döntő 13:45 órakor kezdődik vasárnap a Római Teniszakadémián, az Asbóth Józsefről elnevezett stadionban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.