Az eltiltott Kaká pótlására számos lehetősége van Dungának, a már biztos világbajnoki nyolcaddöntős brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.
A kiválóság az Elefántcsontpart elleni mérkőzésen kapott piros lapot, így ki kell hagynia a csoportelsőségről döntő, portugálok elleni pénteki csoportmeccset.
"Sokoldalú játékosaink vannak, és többen bevethetők a középpályán, illetve a csatársorban" - jegyezte meg Dunga. Kaká helyettese lehet a csere Julio Baptista, valamint Dani Alves, Ramires, Kleberson, illetve az is megoldás lehet, hogy Robinho a középpályán kap helyet.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.