2010. április. 20. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 20. 11:22 Sport

A Barca reklamál, mert buszoznia kellett a mai Bajnokok Ligája-meccsre

Az FC Barcelona sportigazgatója, Txiki Begiristain az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) bírálta, amiért nem próbálta meg elhalasztani az Internazionale elleni, keddi Bajnokok Ligája-elődöntőt, így a spanyolok a légtérzár miatt csaknem 1000 km-es buszútra kényszerültek.

A korábbi spanyol válogatott a Marca című sportnapilap internetes kiadásának nyilatkozva hétfő este úgy fogalmazott, érthetetlen, hogy az UEFA még csak meg sem vizsgálta annak a lehetőségét, hogy más időpontban játsszák le Milánóban az első összecsapást.

"Az, hogy egy csapat manapság ilyen hosszú utazást kénytelen végigszenvedni a BL-elődöntőt megelőzően, egyszerűen felfoghatatlan modernizált világunkban - mondta Begiristain. - Egyértelmű, hogy ez az olaszoknak kedvezhet." A sportigazgató hozzátette ugyanakkor, tisztában van vele, hogy a sűrű program és a június 11-én kezdődő világbajnokság miatt nehéz lett volna olyan napra áttenni a mérkőzést, amely mindkét félnek megfelel.

"Ezzel együtt jobb lett volna elkerülni, hogy az egyik gárda hasznot húzzon a másik hosszú és fárasztó utazásából" - nyilatkozta a 45 éves sportvezető.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.