Sport hvg.hu 2010. március. 17. 14:15

Barcelona-Stuttgart a BL-ben: a németek még sosem nyertek Spanyolországban

A Barcelona trénere szerint hiába lenne elég a gólnélküli döntetlen a továbbjutáshoz, csapata nem a védekezésre fog koncentrálni a Nou Campban.

Az összecsapás első mérkőzésén a Barca 1-1-es döntetlent ért el Stuttgartban, ennek köszönhetően – ismerve a két csapat közti különbséget – szerda este abszolút esélyesként néznek a visszavágó elé. Lefutott meccs azonban nincs, jól példázza ezt a keddi játéknap, ahol az Internazionale és a CSZKA Moszkva is idegenben vívta ki a továbbjutást.

„Ha a védekező játékot kezdjük erőltetni, akár már csomagolhatunk is – fogalmazott Josep Guardiola, a katalán csapat trénere. – Tavaly a Lyon elleni meccs előtt ugyanígy álltunk hozzá. Többet támadtunk, többet birtokoltunk, így több helyzetet is tudtunk kialakítani. Ha nem tettünk volna így, nem is meneteltünk volna tovább a Bajnokok Ligájában.”

„Természetesen kikaphatunk mi is, ahogy a Real Madrid. Óriási kihívás sorozatban harmadszor a negyeddöntőbe jutni, mint Európa legjobb csapata, például a Manchester United. A csapat megérdemli, hogy az egész stadion tele legyen. Én szeretném is, hogy így legyen, mert sokkal erősebbek vagyunk a drukkereinkkel.”

AP

Guardiolának csak a sérült Eric Abidalt kell nélkülöznie, bér egyelőre kétséges Carles Puyol és Seydou Keita játéka is. Mindenesetre a Valencia elleni hétvégi sima, 3-0-s győzelem jó hangolás volt a mai mérkőzésre, és az alaposan megerősített Real Madrid csak jobb gólkülönbséggel vezet a Barcelona előtt a spanyol bajnokságban.

A papírforma szerint a Stuttgart számít esélytelenebbnek, bár a Nou Campban szinte minden csapat annak számítana. „Intelligensen kell játszanunk – mondta Christian Gross, a németek edzője. – Tudjuk, hogy a Barcelona támadó focit játszik, amely mindig a gólra törekszik. Fegyelmezettebben kell játszanunk, mint az első mérkőzésen, többet kell tartanunk a labdát. Ez szinte élet-halál kérdése.”

„Terveim szerint ugyanazt a csapatot küldöm pályára, mint az első meccsen – folytatta a tréner. – Pár dolgon még gondolkozni kell, például azon, hogy hol játszassam Alekszandr Hlebet. A csatáraim nagyszerűen értik a dolgukat, jól megy a játék mostanában. A csapatnak nagyszerű vezére van a tapasztalt Jens Lehmann személyében.”

A német csapatban sérült Martin Lanig, Arthur Boka és a fiatal kapus, Sven Ulreich is. A VfB Stuttgart az utolsó tizennégy meccsén mindig betalált az ellenfél hálójába, de még sosem nyert Spanyolországban.

BAJNOKOK LIGÁJA 2009/2010, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

FC BARCELONA (spanyol) - VFB STUTTGART (német), 20:45

Barcelona, Nou Camp V.: Alain Hamer (luxemburgi)

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.