2009. március. 19. 17:10 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 19. 17:09 Sport

Három évet kapott a Tolna megyei ökölvívó szövetség elnöke

Három év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Tolna Megyei Bíróság csütörtökön a Tolna megyei ökölvívó szövetség elnökét, akit emberölési kísérletben mondott ki bűnösnek.


A vád szerint a férfi 2008. június 2-án Dombóváron, a Nyerges-tónál késsel támadt rá az ott tartózkodó feleségére és a vele lévő férfira. A nőt hastájékon, a férfit karján sebesítette meg, az ügyészség szerint mindketten közvetlen életveszélyben voltak.

Csullag Józsefné bírósági szóvivő elmondta: a bíróság a vádtól eltérően két rendbeli, erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Tolna megyében ismert vállalkozót és sportszövetségi vezetőt. Az ügyészség minősítése egy rendbeli, több emberen elkövetett emberölés kísérlete volt - tette hozzá.

Közölte, hogy a határozat szerint a férfi a büntetés felének letöltése után feltételesen szabadságra bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett, a per a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik - mondta Csullag Józsefné.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.