2009. március. 19. 11:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. március. 19. 11:51 Sport

A McLaren ragaszkodik tesztpilótáihoz

Az új szabályok tesztkorlátozása ellenére Ron Dennis cégelnök, a Mclaren-Mercedes nemrég lemondott csapatvezetője kijelentette: a csapatnak továbbra is szüksége van tesztpilótáira.


Pedro de la Rosa ugyanis, a csapat spanyol tesztpilótája a héten úgy nyilatkozott: az új szabályok bevezetése után távozik a Forma-1-ből év végén, ha nem lát esélyt arra, hogy pilótaként számítson rá a McLaren vagy valamelyik istálló. „Ha nem versenyezhetek és nem is tesztelhetek, akkor kipróbálok egy másik kategóriát” – döntött a 38 éves versenyző.

A nyilatkozatra reagálva Ron Dennis, a McLaren csapat igazgatója kijelentette: továbbra is egész évben számít mind rá, mind helyettesére, Gary Paffettre. „Azt hiszem az első kérdés, ami megfogalmazódik mindenkiben az, hogy ha nem tesztelhetünk az első és az utolsó futam között, miért tartsunk négy sofőrt? – mondta Dennis a Reutersnek. – Mi azonban elkötelezettek vagyunk a fejlesztések mellett és mindenképpen szükségünk van cserepilótákra. Ilyen Pedro is.” A szakember hozzátette: igyekeznek a kihasználni teljes kapacitásukat a tesztek során.

„Ehhez a munkához a vezetőkhöz hasonlóan elkötelezett pilóták kellenek, akik azt nyújtják a pályán, amit várunk tőlük.” A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden hozta a tesztelésekre vonatkozó új szabályokat.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.