Bundabotrány: új nevek és azonnali cáfolatok
Németországban egyre több gyanúsított játékos, illetve klub neve merül fel a héten kirobbant labdarúgó bundabotrányban, ugyanakkor egyre több a cáfolat is. A vasárnapi német újságok a Bild előző napi információjával ellentétben a botránnyal kapcsolatban az Újpest nevét egyáltalán nem említették.
Az európai futball történetének legnagyobb megvesztegetési botránya változatlanul az első számú hír az országban azok után, hogy a bochumi államügyészség és a rendőrség pénteken a nyilvánosság elé tárta: egy nemzetközi bűnbanda tagjai kilenc országban - köztük Magyarországon is - több mint 200 első-, és alacsonyabb osztályú mérkőzések, továbbá nemzetközi kupatalálkozók eredményét igyekeztek befolyásolni, hogy a különböző fogadásokkal busás haszonra tegyenek szert. Ebből a célból pedig állítólag játékvezetőket, játékosokat, edzőket, illetve klubvezetőket vesztegettek meg.
A bochumi ügyészség szerint Magyarország 13 első osztályú mérkőzéssel szerepel a gyanúsított országok listáján, és a Bild ennek kapcsán szombaton az Újpestet említette. A vasárnapi újságok a magyar klub által is határozottan cáfolt információt nem erősítették meg, az állítólag érintett külföldi klubok közül csak a törökországi Fenerbahcéről tettek említést.
Ezzel szemben a németországi klubokat a sajtó egyáltalán nem kímélte. A vasárnapi lapok már több alacsonyabb osztályban, illetve a regionális ligában játszó egyesületet említettek név szerint is. A legtöbbet hangoztatott csapat a VfL Osnabrück, továbbá az SSV Ulm, valamint a Würzburger Kickers, sőt az utóbbiból állítólag már egy játékost őrizetbe is vettek. A gyanúsított egyesületek ugyanakkor sorra cáfolták állítólagos érintettségüket.
Theo Zwanziger, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke a vizsgálat lezárulta után a bundabotrányban érintett játékosok, illetve klubvezetők gyors és szigorú megbüntetését ígérte. A DFB vezetője azt hangoztatta, hogy minden eszközzel segíteni kívánják az ügy mielőbb és teljes feltárását. Zwanziger szerint örökre el kell távolítani a labdarúgás területéről azokat az embereket, akik a futballt bűnös céljaik megvalósításának eszközeként igyekeznek felhasználni.
Németországban állítólag 32 alacsonyabb osztályú mérkőzésen történt megvesztegetés. Az országban nem ez az első ilyen jellegű botrány, 2005-ben már lelepleztek egy hasonló - méreteit tekintve azonban jóval kisebb - ügyet, amelynek főszereplője a többszörösen megvesztegetett Robert Hoyzer játékvezető volt. Hoyzert később két és fél évi börtönre ítélték. Az akkori botrány több megvesztegetője - köztük egy Berlinben élő horvát testvérpár - a mostani bundázásban is kulcsszerepet játszott.
A legújabb megvesztegetéseket élesen elítélte a német igazságügyi miniszter. Sabine Leutheusser-Schnarrenberger úgy vélte, hogy minden eszközzel fel kell lépni az ilyen jellegű manipulációkkal szemben, az érvényben lévő büntetőjogi szabályok szigorítását azonban elutasította. A nemzetközi korrupcióellenes szervezet, a berlini székhelyű Transparency International helyi tagozata arra szólított fel a labdarugó szövetséget: a történtek után német csapatok bizonyos országok egyesületeivel ne álljanak ki baráti mérkőzésekre.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.