2009. május. 14. 17:00 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 14. 16:47 Sport

Jenson Button triatlonversenyen indul

Jótékonysági céllal részt vesz egy londoni triatlonversenyen a Forma-1 éllovasa, a Brawn GP pilótája

A brit klasszis szóvivőjén keresztül azt közölte, hogy az augusztus elsején sorra kerülő viadalon a "Kívánj valamit alapítvány" javára gyűjt majd pénzt. A fővárosi versenyen egyébként a várakozások szerint mintegy 11 ezren teljesítik az 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló távot.

"Ez a világ legnagyobb triatlonos viadala és úgy gondoltam, fantasztikus lehetőség arra, hogy egy szívemhez közel álló szervezetnek pénzt szerezzek" - fogalmazott honlapján Button.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.