Kikapott a Veszprém
Időn túli hétméteressel 23-22-re kikapott az MKB Veszprém a vendég francia Montpellier-től a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, így még nem tudni, hogy első vagy második helyen jut tovább a negyeddöntőbe.
Az eredmény: MKB Veszprém-Montpellier (francia) 22-23 (11-10).
A hazai csapatban ezúttal szerepelt Iváncsik Tamás és Ilyés Ferenc, ők korábban sérüléssel és betegséggel bajlódtak. A találkozó előtt Sinka László adta át az 2008-as esztendő legjobb külföldi játékosának választott Dejan Pericsnek, illetve a legjobb védekező játékosnak, Ilyés Ferencnek az emlékplakettet.
Egyszerű volt a képlet: ha a Veszprém pontot szerez, biztosan első a kvartettjében, és a negyeddöntőben saját közönsége előtt játszik majd visszavágót egy csoportmásodikkal. A két gárda február 22-i, franciaországi csatájában Mocsai Lajos vezetőedző alakulata káprázatos játékkal 30-24-re diadalmaskodott.
Ilyés gyorsan bebizonyította, hogy nem csak védekezésben jó: az első három hazai találatot ő szerezte. Aztán 3-2 után a rivális sorozatban háromszor "köszönt be" Pericnek. Emberelőnyben sikerült egyenlíteni, majd Perics elkezdett "ezer fokon égni".
A Veszprém védekezése összeállt, és ahogy sorra jöttek a leindítások, a franciák időt kértek, pedig az eredmény (8-7) ezt nem indokolta. Az előny elillant, és 10-10-nél már Mocsai próbálta rendezni a sorokat.
A szünet után változatlanul nehezen ment a góllövés, de 12-12-es állást követően a hatékonyan záró Veszprém meglógott, kilenc percig ugyanis nem kapott gólt. Eladott labdák és kiállítás miatt azonban negyedórával a vége előtt fordított a Montpellier. Mocsai 17-19-nél időt kért, és megindult a harc a remélt pont(ok)ért. Az 56. percben 20-20-ra módosult az állás, de aztán jött két gyors francia találat. Eklemovics szépített, Perez egyenlített, ám egy jogosan megítélt időn túli hetessel a vendégek diadalmaskodtak.
A magyar bajnok akkor végez a csoport élén, ha a német Flensburg-Handewitt vasárnap nem nyer Leónban.
A találkozót megtekintette a február 8-án meggyilkolt román Marian Cozma több családtagja is, köztük édesapja, Petre Cozma, aki egy hét múlva Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati minisztertől Bukarestben átveheti a Magyar Sportért Emlékérem arany fokozatát. Petre Cozmát köszöntötte a Veszprém Aréna hatezres nézőserege, ő pedig meghajolva üdvözölte a szurkolókat. Fia visszavonultatott meze már ott lóg a csarnok mennyezetén egy fekete zászló mellett.
A szombati meccsen jelen volt a lelátón szerettei körében a kézilabdázók elleni támadásban súlyosan megsérült szerb Zsarko Sesum is, aki hétfőn megkezdheti a könnyített edzéseket. Az arcműtéten átesett irányító ebben a szezonban már nem léphet pályára, mert a járomcsontját rögzítő csavarokat a nyáron veszik ki.
A negyeddöntő sorsolása rendhagyó módon nem kedden, hanem hétfőn 18:30-kor lesz Bécsben. Az első mérkőzéseket majd március 25. és 29., a visszavágókat április 1. és 5. között kell megrendezni.
Vasárnap: Ademar León (spanyol) - Flensburg-Handewitt (német) 19 ó
Az állás:
1. Veszprém 8 pont/6 mérkőzés
2. Flensburg 6/5
------------------
3. Montpellier 5/6
4. León 3/5
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.