Megállapodtak Beckhamről, az összeget még nem tudni
A SkySport24 értesülései szerint megállapodás született David Beckham ügyvédei és csapata, a Los Angeles Galaxy között, így az angol válogatott futballista maradhat az AC Milanban, amely eredetileg március 9-ig szerezte meg őt kölcsönbe.
Az angol középpályás már többször jelezte, hogy szívesebben maradna az olasz klubnál, de az amerikai együttes ragaszkodott ahhoz, hogy a megbeszélt időpontban, március elején visszatérjen. A Galaxy álláspontját erősíti az is, hogy az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) vezetői által adott pénteki határidőig nem sikerült megállapodniuk a feleknek.
A 33 esztendős Beckham 2007 nyarán csatlakozott a Galaxyhoz, s öt évre szóló szerződést írt alá.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.