Räikkönen nem akar másodhegedűs lenni
Kimi Räikkönen elismerte, hogy igencsak össze kell szednie magát a hátralévő futamokon, ha meg akarja védeni címét. Jó eredményt kell elérnie a hétvégi Belga Nagydíjon, ha harcban akar maradni.
Újra sikerekre van szüksége © Autómenedzser |
„Az előttünk álló futam mindig is a kedvenceim közé tartozott – magyarázza Räikkönen a Ferrari hivatalos honlapján. – A Belga Nagydíj a sorozat egyik csúcspontja, nekem pedig jó eredményeim és emlékeim vannak Spáról. Az elmúlt versenyek kudarcai után most ismét sikerre van szükségem.”
A legutóbbi három Belga GP-n (2004, 2005, 2007) diadalmaskodó pilóta elmondta, hogy nem bánja a kritikákat, melyek mostanában érik őt szereplése miatt és megkérdőjelezik motiváltságát is. Mint mondja, csapatával továbbra is keményen dolgoznak azért, hogy meg tudja védeni világbajnoki címét.
„Nagyon sok olyan cikket, történetet olvastam magamról, amelyek negatívan állítanak be. Szerintem ez szégyenteljes, de ami történt, megtörtént. Nem először kerülök ilyen helyzetbe, és sejtésem szerint nem is utoljára – tett hozzá rezignáltan Räikkönen. – Csak tudni kell megbirkózni az ilyen helyzetekkel.”
„Amikor még iskolába jártam, sosem szerettem rossz jegyekkel hazamenni. Ilyenkor azonban egyet tudtam tenni: keményebben tanultam, mint addig. Az egyetlen dolog, amit most tehetek, hogy kemény munkával reagálok ezekre a cikkekre.” A tavalyi világbajnok egyébként is bizakodó, meg van elégedve az F2008-cal a monzai teszteket követően.
„A teszt nagyon jól sikerült. Sikeresen próbálkoztunk egy-két új beállítással és úgy vélem, sikerült tovább csiszolni a teljes fejlesztési csomagot. Nagyszerű lenne sorozatban negyedszer is megnyerni a Belga Nagydíjat, főleg azután, hogy hónapok óta nem álltam a dobogó legfelső fokán. Egy győzelem sokat segítene nekem a visszatérésben.”
Kimi Räikkönen jelenleg harmadik helyen áll a világbajnoki pontversenyben 57 ponttal, 13 egységgel a listavezető brit Lewis Hamilton mögött. Kettejük között Felipe Massa áll 64 ponttal.
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA - EMLÉKEZTETŐ |
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 70 pont |
Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható
Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala megszólalt a 228 millió forintos szállásdíj HVG által feltárt ügyében.