2008. szeptember. 03. 16:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 03. 16:34 Sport

Ballack és Frings nélkül is van német válogatott

Bastian Schweinsteiger, a németek középpályása szerint a válogatott két sérült veterán kulcsjátékosa, Michael Ballack és Torsten Frings nélkül is győzni tudnak az első két világbajnoki selejtezőn.


Ballack (balra) és Frings nélkül is van válogatott
© AP
Legyünk őszinték, nem a két legacélosabb gárdával találkoznak Joachim Löw tanítványai: szeptember 6-án Vaduzban csapnak össze Liechtenstein legjobbjaival, négy nappal később pedig Finnország vendégei lesznek Helsinkiben. Nem legyőzhetetlen ellenfelek. „Tudjuk, hogy sok lehetőség van bennünk, fiatalok és sikerre éhesek vagyunk. Ballack és Frings persze fontos játékosok, de nélkülük is hoznunk kell ezt a két meccset” – nyilatkozta Schweinsteiger.

A két hiányzás oka: a 77-szeres válogatott Frings hétvégén eltörte az orrát, mikor jelenlegi csapatával (Werder Bremen) egy gálamérkőzésen kosárlabdáztak, és rosszkor állt rossz helyen. A csapatkapitány Ballack lábsérüléssel bajlódik, így egyelőre klubjában, az angol Chelseaben sem lép pályára. A szövetségi kapitány szerint Ballack nyolc-kilenc napon belül hadra fogható lesz, a selejtezőket azonban így is ki kell hagynia. Csapatkapitányi szerepét várhatóan Miroslav Klose veszi át.

Németország a 4-es csoportban Oroszországgal, Finnországgal, Azerbajdzsánnal, Wales-szel és Liechtensteinnel küzd meg azért, hogy kijusson a dél-afrikai világbajnokságra. A feladat nem tűnik abszolválhatatlannak, Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere mégis óva inti a németeket attól, hogy elbízzák magukat.

„A célunk persze az, hogy a csoport élén fejezzük be a selejtezősorozatot, ez azonban nem lesz sétagalopp. Oroszország mér megmutatta az idei Európa-bajnokságon, hogy mire képes, Finnország pedig éppen hogy nem jutott ki a kontinensbajnokságra” – így a menedzser. Jó jel, hogy augusztus 20-án   Ballack és Frings távollétében a német válogatott 2-0-ra legyőzte Belgium nemzeti csapatát.

hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.