Michael Phelps alapítványt hozott létre és jótékonykodik
Jótékony célú alapítványába fekteti be Michael Phelps azt az egymillió dollárt, amelyet egyik főszponzorától kapott a pekingi olimpián nyolc aranyérmével felállított különleges rekordjáért.
Phelpsnek szponzora már a 2004-es, athéni ötkarikás játékok előtt egymilliót ajánlott, ha beéri a honfitárs klassziselődnek, Mark Spitznek az 1972-es müncheni olimpián elért hét aranyérmes csúcsát, ám akkor Phelps megrekedt hat elsőségnél. Pekingben aztán már túl is teljesítette a célt, hiszen mind a nyolc számban, amelyben elindult, olimpiai bajnok lett, ráadásul hétben világrekorddal.
A Michael Phelps Alapítványt a 14 aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonjává előlépett úszó nyolc amerikai várost érintő turnéján népszerűsíti.
Az amerikai klasszis kezdeményezésével az Egyesült Államok úszósportját kívánja támogatni úgy, hogy szervezett tanfolyamok keretében minél több gyerek szeresse meg a vizet, és tanuljon meg biztonságosan úszni.
Szponzora bejelentette, hogy felajánlásával segíteni akarja az amerikai úszósport még nagyobbá válását és további 200 ezer dollárral járul hozzá az alapítvány működéséhez.
Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható
Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala megszólalt a 228 millió forintos szállásdíj HVG által feltárt ügyében.