2008. szeptember. 01. 16:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 01. 16:24 Sport

A középpályás a Real Madridot választja Spanyolország helyett

Rubén De la Red, a Real Madrid legújabb szerzeménye kifejtette: egyelőre nem foglalkozik a spanyol válogatottal, inkább klubcsapatában szeretne állandó helyet kiharcolni.


"Majd beválogatnak később"
© AP
Rubén De la Red, a Real Madrid újonnan igazolt spanyol csillaga úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem érdekli a válogatott szereplés. Elsődleges feladatának tekinti, hogy stabil helyet harcoljon ki a királyi gárda kezdőcsapatában. A 23 éves belső középpályás oroszlánszerepet játszott válogatottja Európa-bajnoki győzelmében, ma azonban kijelentette:  számára klubja most a legfontosabb, ezért nem foglalkozik a válogatottal. Ezt jelezte már Bernd Schusternek, a Real Madrid trénerének, valamint Vicente del Bosquénak is, a nemzeti csapat szövetségi kapitányának.

Utóbbit kérte: vegye ki őt az első két keretből, mert most nem ez a legfontosabb számára. „Elsődleges célom, hogy rendszeresen játsszak és fontos szerepet töltsek be a Real Madrid első csapatában – nyilatkozta De la Red. – Lesz még időm a válogatottal foglalkozni, és bízom benne, hogy később is behívnak majd. Most azonban szeretném minden erőmet arra koncentrálni, hogy meg tudjam ragadni azt a lehetőséget az életemben, mely most adatott.”

„Minden meccsen játszani akarok, és jobban szeretek kezdőként pályára lépni. A végső döntést azonban a tréner hozza meg, így nekem azért kell dolgoznom, hogy bizonyítsak neki.” Rubén De la Red három alkalommal szerepelt eddig a spanyol válogatottban (mindháromszor az Eb-n) és egy gólt szerzett. A Real Madridba idén igazolt a Getafe csapatából.
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.