"Ezt nem hiszem el, szétvet az ideg!" - Ungvári bírói döntéssel kikapott
Ungvári Miklós különös vereséget szenvedett a legjobb 16 között az orosz Alim Gadanovtól a pekingi olimpia cselgáncs küzdelmeinek 66 kg-os súlycsoportjában.
A magyar versenyzőt, bár jóval aktívabb volt ellenfelénél, 3 másodperccel a vége előtt szabálytalan fogásért megintették, és ezzel kapott ki. Amennyiben Gadanov, aki a mérkőzés végén már csak kivárásra játszott, a következő mérkőzését megnyeri, úgy Ungvári a vigaszágon folytathatja.
"Ezt nem hiszem el, szétvet az ideg! Így elszúrni az olimpiámat! Miért tették ezt velem? Egy kézben tartott meccset vettek el tőlem"- tajtékzott a mérkőzés után Ungvári, aki az utólagos magyarázat szerint azért szenvedett vereséget, mert belenyúlt ellenfele ruhaujjába. A közönség pfújolt a hajrában meglehetősen szokatlan döntés láttán, a kecskemétiek reménysége pedig kezét széttárva, elképedve állt a tatamin.
További olimpiai híreink
Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható
Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala megszólalt a 228 millió forintos szállásdíj HVG által feltárt ügyében.