2008. május. 29. 16:45 Vincze Szabolcs Utolsó frissítés: 2008. május. 29. 16:53 Sport

Nalbandian gigászi csatában búcsúzott a Roland Garrostól

A hatodikként kiemelt argentin David Nalbandian öt szettes csatában búcsúzott az idei Roland Garrossól. A nagyágyúk közül rajta kívül James Blake járt ugyanígy, ő négy szettben maradt alul a lett Ernests Gulbisszal szemben. A nőknél Mauresmo kiesése jelentette a nap eddigi legfőbb eseményét. Egyelőre tart az esőszünet.


David Nalbandian az első két játszma után csak szenvedett
© AP


Az első két szettet mondhatni magabiztosan hozta az esélyesebbnek számító Nalbandian, és már simának is tűnt a mérkőzés. A francia Jeremy Chardy azonban ezt nem így gondolta, és kétszettes hátrányból is fordítani tudott – meglepő fölénnyel.

A mai nap másik nagy vesztese az amerikai James Blake lett, aki hetedik kiemeltként vágott neki a párizsi viadalnak. Már az első játszmát sem sikerült megnyernie, igaz ekkor még csak rövidítésben bizonyult jobbnak ellenfele, a lett Ernests Gulbis.

A második felvonás olyan sima volt, mintha Blake rendezte volna, itt azonban az amerikai meg is állt. A harmadik szettben még fej-fej mellett haladtak, a végén azonban már nem tudott mit kezdeni Gulbisszal, aki így – ritka trófeát szerezve – a harmadik fordulóba jutott.

A nők mezőnyében a hazai pályán, hazai közönség előtt játszó Amélie Mauresmo kiesése okozta a legnagyobb meglepetést. Az ezután következő esőszünet miatt Szávay Ágnes mindeddig még nem lépett pályára.


ROLAND GARROS (15,575 MILLIÓ EURO ÖSSZDÍJAZÁS), PÁRIZS
FÉRFIAK, 2. FORDULÓ
Ernests Gulbis (lett) - James Blake (amerikai, 7.) 7:6 (7-2), 3:6, 7:5, 6:3
Jeremy Chardy (francia) - David Nalbandian (argentin, 6.) 3:6, 4:6, 6:2, 6:1, 6:2
Mihail Juzsnyi (orosz, 15.) - Maximo González (argentin) 6:3, 6:2, 6:2
Dmitrij Turszunov (orosz, 30.) - Guillermo García-López (spanyol) 7:6 (7-4), 6:0, 6:0
Nicolas Lapentti (ecuadori) - Bobby Reynolds (amerikai) 7:5, 6:4, 5:7, 7:5

NŐK, 2. FORDULÓ
Venus Williams (amerikai, 8.) - Selima Sfar (tunéziai) 6:2, 6:4
Carla Suarez Navarro (spanyol) - Amélie Mauresmo (francia) 6:3, 6:4
Alize Cornet (francia, 19.) - Gisela Dulko (argentin) 6:0, 4:6, 6:4
Jelena Jankovics (szerb, 3.) - Marina Erakovic (új-zélandi) 6:2, 7:6 (7-5)
Flavia Pennetta (olasz, 26.) - Anasztaszja Pavljucsenkova (orosz) 3:6, 6:1, 6:1
Iveta Benesová (cseh) - Suaji Peng (kínai) 6:4, 6:3
















párizsi olimpia 2024
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.