Federer könnyen nyert, de több kiemelt búcsúzott Párizstól
A 2002-ben döntős, nyolcadik helyen kiemelt amerikai Venus Williams három játszmában nyert az izraeli Tzipora Obziler ellen, s ezzel bejutott a 64 közé a francia nyílt teniszbajnokságon. A tizenhetedikként kiemelt Merkosz Bagdatisz már az első fordulót sem bírta, sima három szett után búcsúzott.
Időközben elkezdett esni az eső Párizsban, így egy ideig állt is a játék, a férfiaknál címvédő spanyol Rafael Nadal sem tudta elkezdeni első körös mérkőzését a brazil Tomaz Bellucci ellen.
A folytatásban Roger Federer viszonylag könnyedén lépett túl ellenfelén, a kiemeltek közül a francia Richard Gasquet nem is lépett pályára, Markosz Bagdatisz pedig nem bírta. Ők már az első fordulóban búcsúztak a francia nyílt teniszbajnokságtól.
ROLAND GARROS (15,575 MILLIÓ EURÓ ÖSSZDÍJAZÁS), PÁRIZS |
FÉRFI EGYES, 1. forduló (a 64 közé jutásért): |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.