MLSZ: holland szakemberre bízták az utánpótlás csapatokat
Erwin Koeman szövetségi kapitány után újabb holland szakembert szerződtetett a Magyar Labdarúgó Szövetség: a jövőben Wilco van Buuren vezeti a labdarúgó utánpótlás válogatottakat irányító csoportot.
Az Ajaxban is szerepelt volt középhátvéd megbízatása 2009. október 31-ig szól, kölcsönös elégedettség esetén meghosszabbítható a londoni olimpiáig - áll az MLSZ honlapján. Van Buuren Jámbor László fejlesztési igazgató révén került kapcsolatba a szövetséggel.
A 46 éves szakember edzőként Hollandiában a Waalwijkban, az Ajaxban és a NEC-ben dolgozott, s játékos-megfigyelőként is tevékenykedett. Bahreinben utánpótlás-akadémiát vezetett.
A Pepsifoci című internetes focioldal úgy tudja, a szakember Zsivóczky Gyula oldalán már a héten debütál, a nyáron EB bronzéremig menetelő U19-es válogatott olaszok elleni barátságos meccsén.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.