Összecsapások a török-horvát meccs után - videó
A pénteki Horvátország - Törökország Eb-mérkőzés lefújása után tucatnyi huligán ütközött meg a boszniai Mosztarban egymással.
A hatóságok készültek a rendbontásokra, nem ez az első alkalom ugyanis, hogy a bosnyákok és horvátok között megosztott városban a helyiek egymásnak esnek a horvát válogatott mérkőzése után. Az óvintézkedéseknek köszönhetően csupán néhány rendbontó merészkedett az utcára, ellenük a rendőrség nagy erőkkel vonult fel, könnygázt és speciális műveleti kocsikat is bevetettek - adja hírül a Bljesak.info, mely képeket is közöl az ütközetekről. A Youtube-on már videót is feltöltöttek róla.
Noha a városban több mint ezer rendőr volt szolgálatban, így sem sikerült megakadályozni a rendbontást. A két tábor kövekkel és palackokkal dobálta meg egymást, autókat rongáltak meg, kirakatokat törtek be. Több tucat személyt kórházban ápolnak, négy rendőr súlyosan megsebesült.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.