Ugyanaz a tíz magyar játékos jön-megy a világban, vagy épp marad egy helyben, de legtöbbjük vagy most csúszott a kispadra, vagy kap egy-egy meccset, félidőt, többnyire kiegészítő játékosok, miközben akik formában vannak, szóba sem kerülnek – írja a magyar futballról szóló cikkében Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője.
Baj van megint, hazatérnének a magyar futballisták. Még azok is, akik vitték valamire.
Dzsudzsák mondja a Nemzeti Sport vasárnapi számában, hogy szomorú, mert nehéz a sora Moszkvában, nincs buli, nincsenek csajok, még viccelődés sincsen, csak foci van edzésekkel meg meccsekkel. Szívesen hazajönne. Rudolf Gergely már itthon van, és egy nyilatkozata szerint Juhász Roland sem zárkózna el ettől: örül, hogy Dzsudzsák végre kimondta azt, amiről már sokat beszéltek. „Említhetem az orosz Alanyia Vlagyikavkazban játszó Priskin Tamást, vagy az olasz Vicenza alkalmazásában álló Laczkó Zsoltot, szerintem ők is nyitottak lennének erre.” Amit Juhász mond, nyílt bevallása annak, hogy csődöt mondott a tízegynéhány éve hangoztatott tétel, miszerint a magyar futballt a külföldre igazoló, és ott erősebb bajnokságokban edződő magyar játékosok vihetik előbbre. Ha most Juhász, Gera, Laczkó hazafelé veszi az irányt, akkor azt kell látnunk, hogy ez nem jött be. Juhász vagy tíz éve játszik külföldön, Gera dettó, Dzsudzsák is lehúzott már néhányat, meg Priskin is, nem beszélve Rudolfról, Bodnárról. E tíz év alatt nem jutottunk ki világversenyre, még csak a közelébe sem.
Akkor most mi a perspektíva?
A szövetségi kapitány is megszólalt Juhász és Dzsudzsák nyilatkozatát hallva, és mintha igazított is volna a korábbi tételen. Most már nem az a fontos, hogy játékosaink erős csapatokhoz kerüljenek. Az új verzió szerint „az a legfontosabb, hogy a játékosok hétről hétre erős tétmérkőzéseken szerepeljenek, mert az sokkal hasznosabb a válogatott számára, mint ha a keret tagjai egy erősebb bajnokságban rendszerint a kispadon ülnek”. Ez eddig stimmel, majd hozzáteszi: „Rudolf számára Diósgyőrben olyan feltételeket tudtak garantálni, hogy érdemesnek látta hazatérni, hogy újra felépítse, piacképessé tegye magát”.
Bevallom, ebben komoly ellentmondást látok. Rudolf teljesen lerobbanva hazajön – nem is képes játszani, „a számára garantált megfelelő feltételek dacára” ő maga kéri, hogy hagyják ki a kezdőből, majd a magyar futball sokak által szopott mellén, magát újra felépítve, piacképesen távozik.
Valaki elmondhatná, hogy – Rudolf kivételével – ez az üzlet kinek jó. A magyar futballnak bizonyosan nem, mert amint látom, azt úgy használja a futballista, mint egy fekpadot, aztán hogy felépítette magát, megy vissza koptatni valamelyik külföldi középcsapat kispadját, de – ezt is Egervári mondta –, ez nem jó. Nem is.
Ha ezt egy menedzser mondja, még elfogadom. De a menedzser meg azt mondja, hogy nem baj a hazafelé áramlás, „eljátszanék a gondolattal – nyilatkozza a Nemzeti Sportnak Vörösbaranyi József –, ha tavasszal Dzsudzsák Balázs a Lokiban, Gera a Fradiban, Juhász az MTK-ban, Priskin a Győrben játszana újra, biztosan emelkedne a nézőszám”. Biztosan. De az még biztosabb, hogy egy klubváltás kiváló alkalmat nyújtana az újabb eladásra, igaz, akkor megint ott a kérdés, ki váltja meg a magyar futballt?
Nincs ez kitalálva. Ugyanaz a tíz magyar játékos jön-megy a világban, vagy épp marad egy helyben, de legtöbbjük vagy most csúszott a kispadra, vagy kap egy-egy meccset, félidőt, többnyire kiegészítő játékosok. Akik formában vannak, szóba sem kerülnek. Huszti változatlanul nem kell Egervárinak, pedig az egyetlen jó formában lévő idegenlégiósunk. A miénknél sokkal erősebb lengyel bajnokságban hetek óta jól játszó Lovrencsics látókörön kívül van, mint ahogy például a Laziót Rómában verő Genova játékosa, Tőzsér is, pedig végigjátszotta a meccset, helye stabilizálódik. Ezzel szemben egy csomó játékosnak bérelt helye van egy olyan csapatban, amelyik elég gyakran leszerepel. Ez mire jó?
Ez a helyzet válogatott szinten. Klubszinten sem jobb.
Néhány hete Détári Lajos még a meccs utáni sajtótájékoztatón sem volt képes magához térni az Újpest elleni vereség után. Azt mondta, nem lehet fekete mezben játszani, játékosai összekeverték egymást a játékvezetővel, Somalia például a bíróhoz továbbította a labdát. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a vereség Détári állásába került, bár, ami igaz, igaz, a háttérben Ricardo Moniz már a szárnyát bontogatta. Igen-igen kulturálatlanul intézték az edzőcserét: Kubatov Gábor megérkezésekor úgy nyilatkozott: „semmit sem ígérhetek, pénzt a legkevésbé, helyette átláthatóságot”. Ha jól látom, ez fordítva történt, a Fradi a maga 1,7 milliárdos költségvetésével az egyik leggazdagabb klub, viszont se nyitottság, se átláthatóság, titokban előkészített edzőbuktatás, aztán jó nagy hallgatás. Ahhoz képest, hogy pénzt nem ígért, a Fradit politikai alapon három pesti kerület is támogatja, minthogy a polgármester benne van az egyesület vezetésében.
A Videoton vereséggel kezdte a csoportkört – méretes zakó Belgiumban egy kiscsapattól –, de Sousa szerint siker volt, amennyiben kiderült, hogy egy súlycsoportban vagyunk ellenfeleinkkel. Kondás Elemér, a Debrecen edzője, csapata 1-0-ás Eger elleni veresége után azt mondta, túl magas volt a gyöp.
Amint látom, a magyar futballban egyetlen sikertörténet van: az illetékesek maradéktalanul végrehajtják azt a határozatot, amely kimondja, hogy az Eger nem játszhat otthon. Ezt a futballvezetés elhatározta, de be is tartotta. Most aztán az Eger otthoni meccseit hatvan-nyolcvan ember előtt játssza, de rend van. Az MLSZ honlapján hónapok óta egy diadaljelentés áll: hogyan nem játszhat az Eger saját stadionjában? Tessék, hogy mindenki tudja, merre hány centi: „Az Egri FC vezetése tökéletesen tisztában volt a hiányosságokkal: nincs pályavilágítás, mely lehetetlenné teszi az esti mérkőzések rendezését (a meccsek negyede nem is este megy – a szerk.) és a televíziós közvetítéseket, számos további hiányosság veszélyezteti a nézők biztonságát, egészségét: a lelátó nagyobbik részén málladozik a beton, nincs elegendő és a biztonságos bejutást lehetővé kapu, több előírt helyen nincs kerítés, ahol pedig van, rozsdás és balesetveszélyes, de nincs a stadionban elegendő és kulturált mellékhelyiség sem (egyszer majd a vezetőség nézze meg, mi folyik a Puskás Stadionban, már ami a mellékhelyiségeket illeti), ami a XXI. században alapkövetelmény (igen, ilyen mércével szörnyű igazán). Mindezeket a hiányosságokat egyébként az Egri FC vezetője által aláírt pályaszemle-jegyzőkönyv, valamint az Eger FC által készített 4 éves (!) felújítási terv is tartalmazza.“
Akkor most már tudjuk.
A Videoton megint nem rúgott gólt, most a Győrtől kapott ki otthon. Sousa kifakadt: „Nem akarok folyton ezen a témán lovagolni, de ebben az országban nagyon nehéz fejlődni ilyen játékvezetők mellett. Nézzék: a játékvezető és az ellenőr gyakorlatilag közösen ír jelentést, a fegyelmi bizottság együtt dolgozik velük, nem tudni, ki kit ellenőriz.” Két nappal később az MLSZ vezetősége megtárgyalta Sousa panaszát – ilyen gyorsak még sosem voltak! –, és ők másként látják: Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, a Játékvezető Bizottság elnöke nem lát ebben semmi kivetnivalót: „az ellenőrök által készített jelentés nem véletlenül egyezik meg a játékvezető jelentésével, hiszen annak tartalmát az ellenőr egyezteti a játéktéren tartózkodó bíróval, különösen akkor, ha a játékvezető a pályán elhangzottak alapján dönt kiállítás mellett”.
Sousa tényleg túl sokat foglalkozik külső körülményekkel, de ebben azért van igazsága: ha a játékvezetői és az ellenőri jelentés megegyezik (sokszor), akkor minek az egész? Sousa azt is mondta, hogy nem lehet tudni, ki kinek a főnöke, és ez nem vezet sehova, ezzel ő egész életében, amíg Magyarországon lesz, küzdeni fog. Sousa valószínűleg nem is tudja, mekkora igazságot mondott ki, a magyar futball egyik nagy gondja, hogy nem lehet tudni, ki kinek a főnöke. Pontosabban, tudni, ki az elnök, az elnökségi tagok, kik a futballtulajdonosok, kik a szponzorok és a hirdettetők, de hogy mindez a piac rendező elvei szerint működne, az nem igaz. Hogy milyen szponzor milyen megfontolás szerint kerül egy csapat közelébe, ezt nem tudni, de hogy a döntésben a piac játszik a legkisebb szerepet, az valószínű.
Sousa arról beszél, hogy nem tudni, ki kinek a főnöke. De vajon Sousa pontosan tudja, hogy neki ki a főnöke? Kézenfekvő válasz, hogy a klub tulajdonosa. De azt vajon tudja-e, hogy szeretett városában közszájon forog: a döntéseket csak formálisan Garancsi hozza, mert egyébként nem. Hogy miért épp a Videoton a leggazdagabb csapat, arról vajon van-e fogalma? Hogy miért ődöngenek politikusok és a magyar pénzvilág ismert alakjai csapatának VIP-páholyában, azt vajon tudja-e.
A mezőny egyetlen üde színfoltja az MTK. Tele akadémistával, külföldi alig, és van egy edző, aki nem sokat szól, de kétévente fölépít egy csapatot. Garami József messze nem kapta, és most már nem is kapja meg azt, amit pedig a magyar futballtól érdemelne. Ahogy látom, nagyon helyesen, nem is igen foglalkozik ezzel. Több gyerekkorú játékost épített be az első csapatba, mint az első osztály összes edzője együttvéve, és ami nem mellékes: a mai napig Várszegi Gábor az egyetlen, aki saját vagyonából nem egy-egy szezonra pakolt pénzt az MTK-ba, hanem fölépített egy struktúrát, amely ma is működik.
Ez volna az, ami a magyar futballt kimozdítaná a stabil középszerűségből, és nem pedig az innen-onnan, többnyire félig politikai, félig urambátyámos kapcsolatokkal összetarhált állami pénzek. De hát Várszegi se véletlenül hagyta itt az egész kócerájt.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
