Második mérkőzését is elvesztette a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a londoni olimpián, Kemény Dénes csapata Montenegrótól kapott ki egy góllal.
„Azért ez már ég és föld volt. Annyi szívet raktunk bele... Erre már lehet építeni” – mondja Kásás Tamás, és látom rajta, hogy komolyan gondolja. Mindig lehet tudni, hogy akkor ez egy odavetett szöveg, jobb híján, kicsit magát is vigasztalva mintegy, vagy őszintén, átéléléssel jönnek a szavak.
Azzal jöttek. Így mindjárt jobb. De tényleg.
Persze neki lehet keseredni, mert mindig sikerül valami olyasmit hozni, amire elmondható, nahát ilyen még nem volt a Kemény-érában, most például, hogy egymás után két olimpiai mérkőzést veszítünk el (ez utoljára 1996-ban fordult elő, az atlantai játékokon, elődöntő-bronzmeccs). Az előző három olimpán akadt összesen kettő (Sydney, horvátok és jugók, még a csoportban).
Mindegy, kinőttek már a srácok abból, hogy látványosan összezuhanjanak. Nem fognak, ez egyértelmű – megint más kérdés, hogy valami nagyon pici még hiányzik. Még kifelé pattannak a labdák a kapufáról, míg a riválisé a blokkról a lécre megy, és onnan a hálóba, kritikus szituációban. Meg aztán nem minden játékhelyzetben jönnek a legjobb megoldások, és néhány, önmagunkhoz méltatlan elpasszolt labda is sötétíti az összképet.
„Alighanem a koncentráció” – mondja Kemény Dénes, amikor arról beszélünk, hogy azért a szerbek elleni meccshez képest a javulás kézzelfogható, ám valami pici még hiányzik. Kemény szerint szét kell nézni majd a mezőnyben, ki tud tíz gólt lőni ezeknek a csapatoknak – azaz egyértelműen vannak pozitívumok, támadásban nincs akkora nyüglődés, még az emberfórok megjátszása sem jelentett akkora problémát, holott ha valamivel, általában ezzel buktunk a szerbek és montenegróiak ellen.
Mindazonáltal ez aligha igazi vigasz, hiszen még mindig túl sok gólt kapunk. Most annyi volt a különbség, hogy többet is rendkívül oktondi, mezőnyben begyűjtőtt kiállításokból kaptunk, ezek tényleg ajándékok, pláne, hogy Szécsi Zoli még nincs olimpiai formában, Nagy Viktornak meg szerencséje sem volt a védőkézről bepattanó labdával.
Mindegy, menni kell tovább, most jön két önbizalom-gyűjtő parti a románok és a britek ellen, aztán az utolsó nap már látni fogjuk, mennyire lesz kritikus az amerikaiak elleni záróparti a csoportban, bár mi egyébként sem vagyunk olyanok, akik mérlegelve mennek neki bármelyik partinak, a negyeddöntő meg bárki ellen kőkemény kihívás lesz.
Csak nem szeretnénk több olyan mondatot hallani Kemény Dénestől, mint most: „Az a baj, hogy ez simán meglehetett volna.”
Még egy mondat a lányokról: bár 14-13-as vereséggel indítottak az amerikaiak ellen, amit mutattak, az egészen parádés volt, hiszen a világ legjobb csapatával voltak végig partiban – kevés gárda képes így kitömni Betsy Armstrongot, aki jelenleg a No. 1. kapusnak számít női vízilabdában. Merész András pont ennek kapcsán érzékeltette, hogy jó állapotban vannak a lányok: „Mivel sikerült elég sok gólt lőnünk távolról, az az érzésem, ez mutatja a legjobban, hogy fizikálisan és mentálisan is készek vagyunk az olimpiára: ahhoz ugyanis erő kell, hogy ennek a kapusnak nyolcról lőjél gólokat, és persze bátorság, hogy elvállald a lövést.”
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.
