A koszovói miniszterelnök Belgrádot gyanúsítja a szénerőműveket vízzel ellátó Zubin Potok-i csatorna felrobbantásával, de bizonyítékot nem szolgáltatott. A szerbek visszautasítják a vádakat.
Felrobbantottak egy csatornát pénteken késő este az észak-koszovói Zubin Potokban, Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint Szerbia „terrorista” akciójáról van szó – közölte a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán.
A csatorna Koszovó két szénerőművét látja el vízzel, ezek az erőművek pedig az ország elektromosenergia-ellátásának mintegy 90 százalékát biztosítják. A robbanásban nem sérült meg senki, de a térség ivóvízellátása veszélybe került. Albin Kurti szombaton közölte: a rendőrség több helyen razziát tartott, és több embert őrizetbe vett az üggyel összefüggésben. Azt is állította, hogy a hatóságok találtak bizonyítékokat, és felelősségre fogják vonni mindazokat, akiknek közük volt a robbanáshoz.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy valójában mi történt, mi okozta a robbanást, illetve azt sem, hogy szándékos robbantásról van-e szó, Albin Kurti szerint viszont Szerbia a felelős, a cél pedig az volt, hogy ezzel a „bűncselekménnyel és terrorista támadással” megsemmisítsék Koszovó kulcsfontosságú infrastruktúrájának egy részét.
“Szerb részről megvan az érdekeltség, a készség és a képesség is arra, hogy ilyen támadást végrehajtsanak és ekkora kárt okozzanak, erre utal a felhasznált robbanóanyag nagy mennyisége is” – fogalmazott a koszovói kormányfő, aki azonban egyelőre semmilyen konkrét bizonyítékkal nem szolgált arra, hogy valóban szerbek állnak-e a robbantás mögött.
Aleksandar Vucic szerb elnök “alaptalannak” minősítette a feltevést, hogy Belgrád állhat a robbanás hátterében, és felelőtlennek nevezte a vádaskodást, amely szerinte veszélybe sodorja a térség békéjét és stabilitását. Az államfő pártatlan vizsgálatot követelt a nemzetközi partnerek részvételével.
Marko Djuric szerb külügyminiszter ugyancsak visszautasította a Szerbia elleni vádakat, amelyeket megalapozatlanoknak nevezett. Elítélte az esetet, de arra is utalt, hogy esetleg Pristina állhat a robbantás mögött. Bizonyítékokat ő sem közölt. A szerb külügyi tárca vezetője a közösségi médiában arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy kezdjenek alapos és átlátható vizsgálatba annak érdekében, hogy azonosítsák és felelősségre vonják azokat, akik a bűncselekményt elkövették.
Orbán Viktor az X-re tett ki egy közleményt, amelyben azt írja, “elítéljük a Koszovó kritikus infrastruktúrája elleni, Zubin Potok-i támadást, az elfogult vádaskodások helyett pártatlan és átfogó vizsgálatot követelünk. A visszafogottság elengedhetetlen annak érdekében, hogy a térségben a további eszkalációt elkerüljük”.
A csatornarobbanás után fokozták a rendőri jelenlétet a stratégiai fontosságú építményeknél. Koszovó biztonsági tanácsa rendkívüli ülést tartott hajnalban, és mozgósították a fegyveres erőket. A robbanáshoz közeli Zubin Potok városban tartott a rendőrség nagyszabású razziát. Zvecan településen is fokozták a rendőri jelenlétet, miután ismeretlenek kézigránátokat hajítottak a helyi rendőrőrsre és egy közösségi épületre.
A koszovói szerbek pártja, a Szerb Lista (Srpska Lista) elítélte a csatorna megrongálását, és azt szorgalmazta, hogy a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó misszió (KFOR) és az Európai Unió koszovói igazságügyi és rendőri missziója (EULEX) indítson vizsgálatot az ügyben.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban brüsszeli közvetítéssel kezdődött a viszony rendezését célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban nem történt, annak ellenére, hogy a kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.
A robbanás csak tovább fokozta a feszültséget Szerbia és Koszovó között, különösen azért, mert Észak-Koszovóban jelentős számú szerb kisebbség él, amelynek jogait Belgrád szerint a pristinai vezetés csorbítja, és a brüsszeli megállapodások ellenére nem hajlandó biztosítani számukra az önkormányzatiságot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.