Defoe Robinsonjának 1719-es megjelenése után Európa-szerte felkapott irodalmi zsáner lett a robinzonád. Ez a kalandregénynek olyan változata, amelynek utazó hőse lakatlan szigetre vagy más elzárt helyre vetődik, és az áldatlan körülmények ellenére is megszervezi az otthonihoz hasonlatos életét. A természeti és társadalmi (törzsies) primitivizmust legyőzi az európai/keresztény/fehér civilizáció, a gyarmatosítás tehát nemcsak üdvös, de szükségszerű tevékenység is.

A magyar irodalomtudományban tartja magát az a nézet, hogy egy nemzetnél se vagyunk alábbvalóak, s bár nem vagyunk tőről metszett hajósnép, Robinsonunk és robinzonádunk azért nekünk is akad, mégpedig a XVIII. századból. A „magyar Robinson” leginkább a bajai születésű Jelky András (1738–1783) lenne, akit egész Indonéziáig kergetett a kalandvágy és a sors; míg az első „magyar robinzonád” az 1791-ben Győrött kinyomtatott Jelki Andrásnak, egy született magyarnak a történetei c. kalandregény lenne, amelynek előzményei németül már korábban is megjelentek, az első még a főhős életében 1779-ben.

Robinson és Péntek. Civilizációs ágens

Császár Elemér irodalomtörténész a magyar regény történetéről szóló művében (1939) egyenesen az eredeti Defoe-regény fölé helyezte a Jelkyről szóló kalandregényt. A jól patkolt irodalomtörténészek még a „pozsonyi Robinsonról”, Jetting Károlyról szóló könyvről is tudnak, valamint Szekér Joakim tábori papnak barokkos című Magyar Robinson, vagyis Újvári és Miksei magyar vitézeknek viszontagságai és azoknak e világ külömbféle részeiben történt csodás esetei. Egy eredeti költeményes igazság, mely a gyönyörködtető történetnek előbeszéllése mellett külömbféle dolgoknak esmérésére vezet kétkötetes regényéről. Utóbbit azonban annyira elfeledték, hogy A magyar irodalom története (1965) egyenesen Újvári Miklóst tekinti a mű szerzőjének, noha az éppenséggel az egyik főhőse annak. Mindezt Pusztai Gábornak a friss Alföldben publikált cikkéből tudhattuk meg.

A néderlandista szerző meggyőzően bizonyítja, hogy sem a Jelky-változatok, sem pedig Jetting története és Szekér regénye valójában nem feleltethetőek meg a robinzonád zsáner alapjellemzőinek.

Mi a gond Jelky kalandjaival? A bajai szabólegény éppúgy hajótörést szenved, mint brit sorstársa, de ő nem laktalan területre vetődik, hanem Jáva szigetére, amit a hollandok már 150 évvel korábban meghódítottak. Hősünknek valóban „van dolga” az emberevő pápuákkal, de nem győzi le őket, hanem éppenhogy menekül előlük. És általában is meglehetősen passzív kalandjai során semmit nem mutat a fehér/európai ember felsőbbrendűségéből, nyoma nincs a kultúrfölénynek, mindig valahogy (mások, beavatottak, olykor bennszülöttek segítségével vagy szerencsével) ússza meg az életveszélyes helyzeteket.

Utólag akár pozitívumként is értékelhetjük, hogy a „magyar robinzonádok” mentesek a gyarmati ideológiától, vagyis valójában nem igazi robinzonádok. Ahogy Pusztai Gábor fogalmaz: „Jetting, Jelky és Szekér Robinsonjai tehát mind csak félig-meddig (Jetting) vagy egyáltalán nem (Jelky, Szekér) Robinsonok.” De a zsánerproblémák mögött nem valamilyen realista vagy humanista törekvést kell sejtenünk: ahogy nem volt gyarmatunk, úgy hiányzott a kolonizáló attitűd is. Egy biztos, meglehetősen testidegen, sőt röhejes lett volna, ha mégis ilyen szellemű magyar regények születnek.

(Alföld, 2011/10)

zádori