Nagyszabású összeállítással rukkol elő a Bibó-centenáriumra a Holmi. A közlemények zöme dokumentum, és azt a Bibó Istvánt is megmutatja, amelyiket eddig még alig-alig ismertük: a gimnazistát és az Európát járó ifjú peregrinust.
A Holmi mai szerkesztői, Réz Pál és Radnóti Sándor már az 1981-ben megjelent Bibó-emlékkönyv szerkesztésében és megírásában is részt vettek, amikor az még rendszerellenes tevékenységnek minősült. Ma efféle kurázsira nincsen szükség, legfeljebb rendszeridegenségről beszélhetünk, ám Bibó szellemének ébrentartása és vonzó figurájának megőrzése ma se túl hálás feladat. Sokkal inkább „korszerűtlen” tett – tekintve a hazai szellemi élet mostoha körülményeit. Réz Pál főszerkesztőt arról kérdeztük, miről olvashatunk a Holmi augusztusi Bibó-emlékszámában.
A nyomdában lévő lapszám legnagyobb részét annak a levelezésnek a publikálása teszi ki, amelyik a húszas évek végétől az ötvenes évekig tartott. Bibó István kedves nagynénjével, Bierbauer (Borbíró) Virgil építész feleségével (Adri, Ádri, Adi nénivel) váltott rengeteg levelet, ezekből a folyóirat most nagyjából százat közöl. Az ifjú Bibó utazik, előbb Olaszországba, majd Svájcban jár egyetemre, nagy mesterét, Guglielmo Ferrerót hallgatja. Sokat látott nagynénje tanácsokat ad neki, mire figyeljen, mit nézzen meg feltétlenül, hogyan boldoguljon külországban. Később a levelek megritkulnak, de még a forradalmat követő raboskodás utánra is jut belőlük. Meleg szeretet, szellemi igényesség, karban tartott erkölcsi integritás – ezt lehet kiolvasni belőlük.

A terjedelmes anyag (a szeptemberi számra is jut belőle) nem csupán a Bibó-képhez járul hozzá, hanem a „történelmi középosztály” egyik szeletének, a tartásos, művelt és szociálisan elkötelezett kicsiny csoportjának megértéséhez nyújt hangulatos adalékot. Bibó kapcsán kálvinista hagyományokat szokás emlegetni, de nézetei inkább a krisztianizmusban és tolsztojanizmusban gyökereznek. Egyszerre volt hívő keresztény és meggyőződéses baloldali, szocialista. Bibó értelmezői hol ezt, hol azt emelik ki, miközben valószínűleg inkább a két fél balansza lehet a bibói életmű és életpálya valódi tőkesúlya és maradandó öröksége.
Bibó 1963 márciusában szabadul a börtönből, a KSH-nál kap vacak állást. Anyagi gondokkal küzd, így kénytelen újabb munka után nézni. Az Európa Kiadóhoz kerül külsős lektornak, javarészt francia nyelvű könyvekről ír szakvéleményeket, amik alapján a kiadói vezetők eldönthetik, mit is érdemesítsenek kiadásra. Hősünk ezt a munkát se veszi félvállról, némelyik szöveg elmélyült kritika vagy egyenesen esszé. Az így készített, mintegy száznegyven lektori jelentésből most tizenötöt jelentet meg a Holmi.
Az ünnepeltről szóló írások között találjuk Gyáni Gábor tanulmányát, amely Bibó művei kapcsán a magyar zsidóság asszimilációs szemléletének csődjéről szól. Olvasható még ifj. Bibó István előadása is, amely azt a fikciós kérdést taglalja, vajon hol állna most Bibó.
Réz Pál a hvg.hu-nak külön is kiemeli Ludassy Mária és Ádám Péter közlését, amely látszólag nem is érinti Bibót, témájában és megközelítésében azonban nagyon is kapcsolódik az életmű súlyponti problémájához. Gobineau és Tocqueville az 1840-50-es években intenzív levelezésben állt egymással, és utóbbi meggyőzően bizonyította a másiknak, hogy a keresztényég és a fajelmélet összeegyeztethetetlen. (Más kérdés, hogy Gobineau ebből nem sokat tanult.) A különös csemegét jelentő dialógusból a Holmi most Ádám Péter fordításában hoz néhány levelet, amelyekhez Ludassy Mária írt bevezetést.
(Holmi, 2011/8)
zádori
