A nyugati világ azon helyein, ahol jobb az életminőség, ott gyorsabb a gazdasági növekedés, tehát az életminőség fejlesztése, az egészségi állapot javítása csökkenti a szegénységét. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy az egészségügybe kell önteni a pénzt. Miközben az Egyesült Államokban többet költenek orvosra, mint Európában, mégis a várható élettartam és az életminőség alatta marad az európainak. Éppen ezért az unió kilenc tagállamában a fizikai aktivitás ösztönzéséről kapcsolatos stratégiák készültek. Az egészségmegőrzés és a jó közérzet előmozdítása nem csak állami törekvés, a munkaadók is felismerték érdekeiket, és elősegítik, sőt szorgalmazzák dolgozóik sportolását.

Szélütés

Ahhoz nem kell közgazdásznak lenni, hogy összefüggést feltételezzünk a fittség és az egészség között. És az is világos, hogy egy fitt munkavállaló – az öregségi nyugdíjig biztosan – annál „olcsóbb”, minél több időt tölt munkahelyén. Ahhoz azonban már ökonómia kell, hogy megbecsüljük, mennyi takarítunk meg sportolással és fittséggel önmagunknak, munkaadónknak és az államnak. Egy kutatócsoport (Ács Pongrác, Hécz Roland, Paár Dávid, Stocker Miklós közgazdászok) a Közgazdasági Szemlében publikálták Magyarországra, jelesül a központi büdzsére vonatkozó eredményeiket.

Bődey János

Becslések szerint a fizikai inaktivitás, azaz a tespedtség miatt évente 600 ezren halnak meg a félmilliárdnyi lélekszámú unióban, valamint 5,3 millió egészséges életév veszik el idő előtt bekövetkező rokkantság és egészségromlás következtében. A 310 milliós Egyesült Államokban még rútabb a helyzet: évi félmillió korai halálesetet tulajdonítanak az inaktív életmódnak és az elhízásnak, amely legalább 100 milliárd dollár többletköltséget is jelent az egészségügyi kiadásokban. Egy másik kutatás szerint 1998-ban az orvosra költött pénzek 2,4 százalékát meg lehetett volna spórolni, ha többet és többen mozognak Amerikában.

Az efféle számok, persze, meglehetősen vitathatóak. Hiába a szellemes levezetés, ha a közvetlen költségek és különösen a közvetett terhek körét nehéz behatárolni. Mert például viszonylag könnyű a munkából kiesett napokat számba venni, de az már nehezebb kérdés, hogy hogyan számszerűsíthető a betegségben töltött, de ledolgozott napok kártétele. Vagy itt van egy speciális magyar probléma: hogyan vegyük számba a „láthatatlan” hálapénzt.

Nyavalyatörés

A bizonytalanságokat figyelembe véve a hazai kutatócsoport 2005-ben 2526 milliárdra, a GDP 11,49 százalékára becsülte a betegségek gazdasági terheit. Míg 2009-ben 3019 milliárdra és a GDP 11,6 százalékára. A teljes teher finanszírozásából az állam részesedése négy év alatt 61 százalékról 65-re nőtt.

Az Eurobarometer 2010-es adatai szerint a magyar lakosság 55 százaléka soha nem sportol, 24 százaléka havonta 1–3 alkalommal, vagyis gyakorlatilag négyből három országlakos fizikailag inaktív. Márpedig a mozgásszegény életmód több igen veszélyes betegségcsoportnál kiemelkedő rizikófaktornak számít: a szív- és érrendszeri, a rákos betegségek bizonyos fajtáinál, a diabétesznél, valamint a csontritkulásnál. Ezeknél az egészségügyialap-felhasználás és a gyógyszerek viszik el a legtöbb pénzt.

Egyre több érv szól a bicikli mellett

Hernádi Levente Haralamposz

Csak ezeknél a nyavalyáknál mintegy 62 milliárdra tehető az az összeg, ami a fizikailag inaktív életmód következménye. A kutatócsoport szerint ha 23-ról 33 százalékra növelnénk a lakossági mozgásaktivitást, csak az OEP évi mintegy 5,6 milliárdot spórolhatna.

A tespedtség okozta teljes költséget 2009-ben 283,5 milliárdra taksálták: legnagyobb részesedése a szív- és érrendszeri betegségeknek (82,5 milliárd), a magas vérnyomásnak (75 milliárd), valamint a depressziónak (34 milliárd) volt. Ha lakossági szinten itt is tíz százalékot javulna a helyzet, a teljes elméleti költségmegtakarítás évi 9,1 milliárd forint lehetne csak az OEP kasszájában.

(Közgazdasági Szemle, 2011/7–8)

zádori