2013. október. 16. 10:20 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 16. 11:06 Shake

Elképzelhetetlenül sok gyémánt keletkezik évről évre a Szaturnuszon

A Jupiter és a Szaturnusz új légköri adatai arra utalnak, hogy bőségesen előfordul bennük a szén szemet gyönyörködtető, kristályos alakzata. Évi egy tonna gyémánt keletkezhet a Szaturnuszon – hangzott el az Amerikai Csillagászati Társaság konferenciáján.

Gyémánteső" hullhat a Szaturnuszra és a Jupiterre amerikai kutatók új számításai szerint.  

A két hatalmas gázbolygó új légköri adatai arra utalnak, hogy bőségesen előfordul bennük a szén szemet gyönyörködtető, kristályos alakzata – tudósított a BBC hírszolgálata az Amerikai Csillagászati Társaság bolygótudományi osztályának éves konferenciáján, Denverben elhangzott előadásról.

"A legnagyobb gyémántok valószínűleg egy centiméter átmérőjűek, akár karikagyűrűt is ékesíthetnének. Összességében ezer tonna gyémánt keletkezik évente a Szaturnuszon" – mondta Kevin Baines, a Wisconsin-Madisoni Egyetem és az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) kutatója, aki a konferencián mutatta be először felfedezését.

Baines és kollégái a két bolygó belsejének legfrissebb hőmérsékleti és nyomás-előrejelzéseit elemezték, majd megvizsgálták, hogyan viselkedik a szén különböző körülmények között. Arra következtettek, hogy a két égitest hatalmas területeire záporozhatnak a gyémántkristályok.

Baines elmondta: az egész folyamat a két planéta felső légkörében, a viharok sávjában kezdődik, ahol a villámlás a metánt korommá változtatja. Ahogy a pernye lehullik, nő rajta a nyomás, körülbelül 1600 kilométer esés után grafittá válik. Hatezer kilométernyi zuhanás után a lehulló grafitdarabok erős, stabil gyémántkristályokká szilárdulnak, ám az esés még 30 ezer kilométeren át folytatódik.

"Ebben a szélsőséges mélységben, ahol már pokoli a hőmérséklet és a nyomás, képtelenség, hogy a gyémánt megőrizze szilárdságát, ám nagyon bizonytalan, mi történik odalent vele. Lehetséges, hogy folyékony széntengerévé alakul" – magyarázta a kutató.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?