Naponta 8 ezer helyett csak 19-szer gondolnak a férfiak a szexre
A férfiak sokkal kevesebbszer gondolnak szexre, mint azt korábban gondolták a tudósok.
Amerikai kutatók arra jutottak, hogy mindössze naponta 19-szer jut egy férfi eszébe átlagosan a szex, nem pedig 7 másodpercenként egyszer, azaz összesen mintegy 8 ezerszer. Ez utóbbi volt az eddig uralkodó adat, amelyet az Ohiói Egyetem kutatócsapatának úgy tűnik, sikerült a minap megcáfolnia.
18-25 év közötti férfiból 120-at, nőből pedig 160-at verbuváltak, hogy gondolataikat "leltároztassák". A 280 embert véletlenszerűen 3 csoportra osztották. A legnépesebb, 160 fősnek azt kellett pontosan feljegyeznie, hogy hányszor jutott eszébe a szex, 60 alanynak az evés, a fennmaradó 60-nak meg az alvás gondolati önfigyelése maradt.
A kapott eredmény szerint a nők naponta átlagosan csak 11-szer gondolnak testi szerelemre. A férfiakat az étkek csaknem annyira foglalkoztatják, mint a szex: napi 18-szor gondolnak evésre. Az alvás 11-szer fordul meg fejükben. Nőkben az evés gondolata 15-ször, az alvásé 8,5-szer merül fel.
Mindkét nem esetében igen nagy a "szóródás": a férfiaknál a szexet tekintve 1 és 388 közötti a napi rágondolás. Nőknél szintén 1 volt a minimum, de csak 140 a maximum - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.