Shake life-style.hu 2011. május. 11. 08:22

10 ezer ember ment biciklivel munkába

A Bringázz a munkába!

A Bringázz a munkába! kampány 2007-es indulása óta több mint 80 ezer munkába járót vett rá sikerrel, hogy megszokott közlekedési eszközét legalább néhány hétre kerékpárra cserélje. A kampány mára elérte célját, a kerékpár népszerű közlekedési eszközzé vált országszerte. A fenntartható és környezetbarát közlekedés fontosságát a kampány mellé álló cégek és intézmények növekvő száma is jelzi. A kampányban összesen 556 cég és közintézmény indult saját csapattal. A dolgozók az 5 hetes kampányidőszakban 1624 alkalommal öltönyben és 2960-szor szoknyában tekertek munkahelyükre, míg gyerekkel 3 286 esetben kerékpároztak.

A cégek és intézmények összesített eredményei alapján a kerékpárral közlekedők aránya a legalább 250 főt foglalkoztató vállalatok között a Guardian Orosházánál (27%) volt a legmagasabb. Az 50-249 fős dolgozói létszámú vállalatok esetében az Avex Kft. (47%), a 10-49 főt foglalkoztatók körében a Nagyszénási Gondozási Központ (98%), és végül a 10 főnél kevesebb dolgozóval működő cégek közül a Geronimo 2000 Kft. dolgozói voltak a leginkább aktívak, azaz náluk volt az összes dolgozóhoz viszonyítva a legnagyobb a kerékpárral közlekedők aránya. A főiskolák és egyetemek versenyét a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola hallgatói nyerték, míg a múzeumok versenyében a Néprajzi Múzeum dolgozói tekertek a legtöbbet.

Az utcabállal egybekötött díjátadó ünnepség május 21-én Budapesten lesz 18-22 óráig az Egyetem téren. További információk ezen az oldalon, kattintson!

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.